Képviselőházi irományok, 1906. XXV. kötet • 857-900. sz.
Irományszámok - 1906-896. Törvényjavaslat a szeszadóról, valamint a szesztermeléssel együttesen készitett sajtolt élesztő megadóztatásáról, úgyszintén a szeszkontingens megállapitásáról és annak felosztásáról
292 896. szám. Feltóteleztetik, hogy az üzletvezető vagy ennek távollétében az, aki a segédek és munkások felügyeletével van megbízva, a vállalkozó által eme felvilágosításoknak a vállalkozó nevében való megadására felhatalmaztatott. ' Ha a vállalkozó erre más valakit rendel, ezt az iparüzlet felügyeletével megbízott legközelebbi pénzügyi közegnek Írásban tartozik bejelenteni. Az üzleti helyiség leírásának, a műeszközök ós edények jegyzékének, az adóköteles művelet bejelentésének, az üzemi akadályokról tett és más szükségessé vált jelentéseknek a benyújtásukat igazoló hivatalos bizonyitványnyal ellátott példányait az adóbárczával ós a vállalat lajstromával együtt az üzleti helyiségben kell tartani oly helyen, hogy azokhoz a pénzügyi közegek könnyen hozzáférhessenek. Ha a vállalkozó egészen felhagy üzletével, tartozik ezt a most említett pénzügyi közegnek Írásban bejelenteni, mert ama kötelezettségétől, mely szerint az üzleti helyiségeken, a műeszközökön éa edényeken levő hivatalos jelekre felvigyázni tartozik, csakis akkor mentetik fel, ha az ebbeli jelentés benyújtásának megtörténtót igazoló bizonyítvány kezében van. Ha a szeszfőzde terménye a fogyasztási adó alá esik, a pénzügyi közegek e bejelentés alapján az összes szeszkészletek mennyiségét megállapítják. A vállalkozónak szabadságában áll a megállapított alkoholmennyiség után a fogyasztási adót részben vagy egészben azonnal készpénzben lefizetni, vagy arra nézve az engedélyezett adóhitelt igénybe venni. Mindkét esetben a fogyasztási adó alá eső alkoholmennyiség a vállalkozó szabad rendelkezésére bocsáttatik. A megadózatlanul maradt alkoholmennyiség ugy kezelendő, mintha szabadraktárban volna elhelyezve. 22. §. A termelési anyagok és a moslék tartása, az edényeknek a földbe való leeresztése, a müeszközöknek helyükből való kimozditása, a főzési üzemhez nem tartozó müeszközöknek és edényeknek az üzleti helyiségekben való tartása. Tilos: 1. szeszfőzósre alkalmas anyagokat beczefrézett állapotban az üzleti helyiségekhez tartozó azon helyiségeken kivül tartani, melyekben a műszaki, eljárás gyakoroltatik; 2. a moslékot a főzési helyiségben tartani; 3. a czefretartó kivételével bármely más edényt, külön engedély nélkül, a földbe beereszteni; 4. a műeszközöket és edényeket — az anyaólesztőedónyeknek, az élesztőedényeknek és élesztőkeverő-kádaknak kivételével — az üzleti helyiségekben a számukra kijelölt helyről kimozdítani, kivéve azt az esetet, midőn ez csak rövid időre, azoknak tisztítása czóljából történik; 5. az üzleti helyiségekben az iparvállalat folytatásához nem tartozó üzleti eszközöket és edényeket tartani. Ezeken kivül a termelési adó alá eső szeszfőzdékre nézve még tilos az adó alá eső műveletre bejelentett anyagokon kivül más, szeszfőzósre alkalmas anyagokat az üzlethelyiségben, vagy a bejelentett anyagokat beczefrézett állapotban az üzleti helyiségeken kivül tartani.