Képviselőházi irományok, 1906. XXV. kötet • 857-900. sz.

Irományszámok - 1906-896. Törvényjavaslat a szeszadóról, valamint a szesztermeléssel együttesen készitett sajtolt élesztő megadóztatásáról, úgyszintén a szeszkontingens megállapitásáról és annak felosztásáról

288 896. szám. 10- §• Segédkezés a megadóztatás keresztülvitelénél. A községi elöljáróságok kötelesek a jelen törvény határozmányainak végrehajtására hivatott közegeknek hivatalos eljárásukban kivánatukra haladék nélkül segédkezet nyújtani. A községi elöljáróságnak erre kirendelt közege köteles eme hivatalos eljárásnál folytonosan jelen lenni, kihágás vagy szabályellenesség esetében a felvett tény leírást vagy leletet, a kihallgatási jegyzőkönyveket és a vizs­gálathoz tartozó minden egyéb okmányt és segédiratot szintén a'áirni ós egyáltalában minden törvényes segélyt szolgáltatni. A vasúti és gőzhajózási válallatok kötelesek a pónzügyminster rendel­kezéséhez képest égetett szeszes folyadékoknak általuk közvetített szállításáról kimutatásokat szolgáltatni. A pénzügyminister elrendelheti, hogy a magyar szent korona országai­nak határától legfölebb 15 kilométernyi távolságon belül azok, kik égetett szeszes folyadékoknak nagyban való eladásával, ilyeneknek kimérésével vagy kismértékben való elárusitásával foglalkoznak, valamint azok, kik oly ipart folytatnak, a melyhez emberi élvezetre alkalmas égetett szeszes folyadékot használnak fel, olyan feljegyzéseket vezessenek, a melyekből az általuk beszerzett és elárusított vagy kimért, illetve felhasznált égetett szeszes folyadék mennyisége kivehető legyen. Ezek a felek, valamint mindazok, a kik az emiitett határterületen 5 litert meghaladó égetett szeszes folyadókkósz­lettel birnak, tartoznak a beszerzést számlákkal vagy más fedezeti okmányok­kal igazolni. E rendelkezés azokra a községekre is kiterjeszthető, melyekben égetett szeszes folyadékokkal nagyobb mérvű csempészkedós vagy. egyéb visszaélés űzetik. 11. §. Elévülés. A szeszadó, illetőleg a külömbözeti adó elévül, ha annak beszedése vagy biztosítása az esedékességtől számított öt éven át nem szorgalmaztatott. 12. §. Felelősség a fennálló szabályok teljesítéséért. Ha valamely adókövetelés a fennálló szabályok szem elől tévesztése folytán veszendőbe 'megy: az államnak okozott kárért az felelős, a kit a mulasztás terhel. - 13. §. \ : Az adóra vonatkozó személyes fizetési és kezességi kötelezettség. 1. A termelési adó és a sajtolt élesztő utáni adó fizetésére a szeszfőzde vállalkozója, és jövedékcsonkitás esetében az üzletvezető van kötelezve a

Next

/
Thumbnails
Contents