Képviselőházi irományok, 1906. XXV. kötet • 857-900. sz.

Irományszámok - 1906-886. Törvényjavaslat az elemi népiskolai oktatás ingyenességéről

150 886. szám. 50 filléres beiratási díjon kivül más iskolai illeték szedetik, illetve hogy az 50 filléres beiratási díj nem kizárólag a jelen törvény 1. §-ában meghatáro­zott czélra fordíttátik, a törvényes következményekre való figyelmeztetéssel megintendő, és ha a megintéstől számított hat hónap alatt az említett tör­vényellenessóget meg nem szüntette, bezárandó. Arra a községre nézve, a melyben hitfelekezeti népiskola a mondott okból bezáratott, az illető hit­felekezeti iskolafentartó mindenkorra elveszti iskolafentartói jogát. E tekintetben eljárásra és elsőfokú határozathozatalra a törvényhatóság közigazgatási bizottsága illetékes, határozata a val'ás- ós közoktatásügyi ministerhez íelebbezhető. 7. §. Minden elemi iskola fentartója köteles az elemi iskola hat évfolyamát elvégzett minden tanuló részére magyar nyelven kiállított bélyegmentes végbizonyítványt adni. Az iskolafentartónak azonban jogában áll e bizonyít­vány rovatait a magyar nyelv mellett hasábosán az iskola tannyelvén is kitölteni. Hasonlókép végbizonyítvány adandó ki az ismétlő-iskola három évfolya­mát végzett minden tanulónak. Ezen bizonyítványokat az illető iskola igazgatója (tanítója) minden díj nélkül állítja ki és az iskola helyi hatóságának, valamint a közigazgatási helyhatóságnak (községi elöljáróságnak, polgármesternek, Budapest székes­fővárosban a kerületi elöljáróságnak) hitelesítés végett bemutatja. Az iskola hatodik évfolyamát, valamint az ismétlő-iskolai tanfolyamot végzett tanulókról ós a kiszolgáltatott végbizonyítványokról az iskola törzs­könyvet köteles vezetni. A törzskönyv is magyar nyelven vezetendő, de a rovatok kitöltésénél a magyar nyelv mellett az iskola tanítási nyelve hasá­bosán használható. A végbizonyítvány és törzskönyv mintáját a vallás- és közoktatásügyi minister állapítja meg. 8. §. A jelen törvény az állami elemi népiskolákra vonatkozólag 1909. évi szeptember hó 1-én, a községi és hitfelekezeti elemi népiskolákra vonatko­zólag pedig 1910. évi szeptember hó 1-ón lép hatályba. 9. §. A jelen törvény végrehajtásával a vallás- ós közoktatásügyi minister ós a pénzügy minister bízatnak meg. Apponyi Albert gróf s. k., vallás- és közoktatásügyi minister.

Next

/
Thumbnails
Contents