Képviselőházi irományok, 1906. XXIV. kötet • 821-856. sz.

Irományszámok - 1906-821. Törvényjavaslat a magyar királyi államvasutak hálózatán szükséges épitkezési beruházások és beszerzendő forgalmi eszközök költségeinek, továbbá az állami vasgyárak beruházási költségeinek fedezéséről

34 821. szám, telepen mindössze 46 mozdonyállás áll rendelkezésre, melyekből a tehervonatok moz­donyai és a tartalék-mozdonyok túlnyomó része csak kimosás alkalmával kerül a fűtő­házba, különben pedig a fentartási és üzemi költségek lényeges fel szöktetésével télen­nyáron szabadban kezeltetik. E mellett a fűtőház vágánytélepe is, mely annak idején félannyi mozdony szambavételével létesíttetett, annyira szűk és elégtelen, hogy állandóan egy, időnként pedig két mozdony van kizárólag a hideg mozdonyok mozga­tásával ós átállításával elfoglalva és szinte elkerülhetetlen, hogy a kis terü­leten végzett folytonos mozdonytolatások mellett horzsolások, összeütközések és egyéb mozdonysérülések sürün elő ne forduljanak. Helyszűke miatt még a fűtőháztól távol eső fatéri vágányon is kell gyakran mozdonyokat elhelyezni, melyek külön felügyeletet igényelnek. A szénrakodó helyek vágányai pedig annyira elégtelenek, hogy ámbár a teher vonatmozdo­nyok legnagyobbrésze Bakos r. pályaudvaron szereltetik, a mozdonyok gyakran órákon át vesztegelnek, mielőtt szereléshez jutnak. A szolgálat áttekintésének, vezetésének és ellenőrzésének nehézségeit, melyeket a nagy mozdony-létszám mellett az a körülmény is okoz, hogy a fűtőháznak 16 különböző sorozatba tartozó mozdonyokkal a szolgálat minden nemét kell ellátnia, a fent ecsetelt helyi viszonyok lényegesen fokozzák, oly­annyira, hogy a legutóbbi idő rendkivüli forgalmi viszonyai mellett a fűtőházi belső szolgálat ellenőrzése sem volt kellőképen végrehajtható. Minthogy mindezen nehézségek a közeli jövőben nemcsak hogy csökkenni nem fognak, hanem a forgalom várható növekedésével előreláthatólag még inkább fokozódnak, a jelenlegi állapot a szolgálat rendes ellátásínak komoly veszélyeztetése nélkül nem tartható fenn és mulhatlanul szükséges, hogy egyelőre a tehervonat és az ezzel összefüggő tartalék-szolgálathoz beosztott mozdonyok a budapest-nyugoti fűtőházból mihamarabb kilelepittessenek. E czélból, figyelemmel a pályaudvarok végleges rendezésének tervezetére, Bákos-rendezöpályaudvaron túl, de ezen állomással kapcsolatban az onnan kiinduló teher vonat-szol gálát ellátására a lehető legrövidebb idő a 1 att uj fűtőház létesítendő, mely­hez már most körülbelül 80, a várható szaporitéissal együtt pedig 90 mozdony állo­másittatnék. Ennek megfelelően két, később még míg nagy obbitható félköralaku fűtőház egyelőre 50 mozdony állással, 20 m. átmérőjű fordító koronggal, a szükséges irodával, laktanyával, fiókmühelylyel, fiókszertár-, leltár- és kéziraktárral, valamint oktató-szoba helyiségekkel, továbbá 240 m* tartánnyal biró vizállomás és mintegy 6.000 m A kövezett és bekerített szénlerakóhely, nemkülönben megfelelő modern szénvételezési berendezések állitandók élő. A felsorolt létesítmények összköltsége a szükséges területek megszerzésévél, vágány­zattal stb. együtt 6,000.000 K. A telep akként terveztetik Bákos-rendezöpályaudvaron túl a székesfőváros határéira elhelyeztetni, hogy az a budapesti pályaudvarok gyökeres reconstructiójától függetlenül is önálló, czélszerűen használható berendezést képezzen, de egyúttal az emiitett re­constructióba szervesen beleillesztendő lesz. A telep ugy a nyugoti pálya­udvarral, mint a Rákos-rendezővel is külön-külön vágánykapcsolat utján fog összeköttetésbe hozatni. Ezen elrendezés mellett a telep a villaövezeten kivül fog esni és igy azok az indokok, a melyek az első elhelyezés ellen a székesfőváros ós a fővárosi közmunkák tanácsa részéről fölhozattak, önmaguktól elesvén, a telep meg­építésének ez irányú eddigi akadálya elesik. Meg kell még emlitenem. hogy a tervezett elrendezés, az által, hogy a tehervonatú mozdonyoknak a nyugoti pályaudvarról a Rákos-rendezőpálya­udvarra való kiállitása ós ezzel kapcsolatban a nagyszámú üres mozdony-

Next

/
Thumbnails
Contents