Képviselőházi irományok, 1906. XXIV. kötet • 821-856. sz.

Irományszámok - 1906-821. Törvényjavaslat a magyar királyi államvasutak hálózatán szükséges épitkezési beruházások és beszerzendő forgalmi eszközök költségeinek, továbbá az állami vasgyárak beruházási költségeinek fedezéséről

821. szám. 5 beleilleszkednek az egyes helyeken szükséges további nagy és az 'évek folya­mán fokozatosan végrehajtandó bővitések keretébe. Ebből a szempontból arra törekedtem, hogy befejezhető munkákra, avagy nagy épitkezóseknél részlegesen hasznosítható munka-csoportokra kérjek hitelt és felhatalmazást a végrehajtásra. Annyival inkább kellett a megoldásnak ezt a módját választanom, mert csak ily tervszerű beruházás felelhet meg ugy a pénzügyi, mint a forgalmi igényeknek, melyeknek kielégítésénél számolnom kell természetesen az ország pénzügyi helyzetével is. Ez egyrészt, és az a körülmény másrészt, hogy nagyobb évi összegek felhasználása is nehézségekbe ütköznék, inditottak arra a már emiitett körülményre, hogy a tényleg legsürgősebbeknek jelentkező szükségletek ós pedig az építkezések és kocsibeszerzés terén az 1908—1910. évek, a mozdonybeszerzés terén pedig az 1908 — 1911. óv szükségleteinek fede­zésére szorítkozzam, a további szükségletek kielégítését a későbbi éveknek tartva fenn. E beruházások kapcsán a pénzügyministerium vezetésével megbízott ministerelnök ur az állami vasgyárak sürgős beruházásaira is kór a szüksé­ges fedezetre megfelelő hitelt. ' A jelen törvényjavaslat tárgyát képező állam vasúti beruházások szüksé­gességének részletes indokolására, — az időközben szerzett tapasztalatokkal és elért eredményekkel kiegészítve, — csak ismételhetem mindazokat a tény körülményeket és statisztikai adatokat, a melyeket annak idején az 1907. évi XXIX. t.-cz. indokolására felsoroltam és a melyek —, miután az időközben teljesített beruházások kereteit a forgalomnak még egyre, fokozódó arányban történt fellendülése sokban túlszárnyalta, — nemcsak hogy teljes mértékben fennállanak még ma is, de e számok sok tekintetben a helyzetnek, ha lehet, még kedvezőtlenebb alakulását mutatják. Az általános forgalmi adatokat a következőkben van szerencsém ismer­tetni : 1. az 189G. év végével a magyar kir. államvasutak saját vonalai ...... 7.558-202 km. 2. az üzletbe vett idegen csatlakozási ós peage-vonalak . 142-933 » 3. a saját számlára kezelt helyi érdekű vasutak . . . 148-726 » 4. az államvasutak által kezelt idegen tulajdont képező vonalak . 198-851 » 5. az önköltségek megtérítése mellett kezelt helyi érdekű vasutak ... . . . . . . . 3.765-243 » összesen . . . 11.813-955 kmt tettek; ezzel szemben az 1907. év végével a vonatkozó adatok a következők: 1. a magyar kir. államvasutak saját vonalai 7.834-356 km. 2. az üzletbe vett idegen csatlakozási és peage-vonalak . 180-637 » 3. a saját számlára kezelt helyi érdekű vasutak . . . 298-257 » 4. az államvasutak által kezelt idegen tulajdont képező vasutak 137-464 » 5. az önköltségek megtérítése mellett kezelt helyi érdekű vasutak 7.677-995 » összesen 16.128-709 km.

Next

/
Thumbnails
Contents