Képviselőházi irományok, 1906. XXIII. kötet • 785-820. sz.
Irományszámok - 1906-792. Törvényjavaslat az országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézetről
50 7Ö2. szám. s ezzel az ügyvédi pályának azt az erkölcsi támasztékát fogja biztosítani, melynek hiánya ma tagadhatatlanul elég súlyosan érezhető. Az ügyvédi kar már régen felismerte e bajt s a testületi közérzés által indíttatva különböző módok keresésével törekedett azon segíteni. Az ügyvédi kamarák kebelében segélyalapok keletkeztek, a melyeknek czélja a segélyre szoruló kartársak és azok özvegyeinek és árváinak legalább a nyomortól s nélkülözésektől való megmentése. Ezek a segélyalapok azonban túlnyomó részben csak önkéntes adományokból és egyéb igen szűk jövedelmi forrásokból keletkezvén, az ügyvédi kamaráknak immár több mint 30 évi fennállása alatt is, a czélhoz viszonyítva, csak igen jelentéktelen összegekre szaporodtak, a melyekből a segélyezendőknek csak igen csekély része s csak igen csekély mértékben nyerhet támogatást. E mellett ennek a segélyezési rendszernek kétségtelenül egy szembetűnő hátránya van. A nyújtott segély könyöradományként jut a segélyre szorulóknak s feltételezvén a szükséges nélkülözés igazolását, némileg megalázó azokra nézve, a kik reá szorulnak. íppen azért az ügyvédi kar már évek óta felismerte azt, hogy az elérendő czélra bővebb forrásokat szükséges keresni és a segélyezésnek oly módját kell megállapítani, a mely egyenesen jogigény alapján nyújtja azt, a mire a segélyezendőknek szüksége van. Sokan ezt az önkéntes belépés elvére alapitott nyugdíjintézet létesítése utján kívánták megvalósítani. Ámde az e részben más téren tett kísérletek és az általános tapasztalat reámutattak arra, hogy ezen az úton a czélt elérni nem lehet. Az önkéntes belépés elve elkerülhetetlenül magával hozza azt, hogy az ügyvédi karnak számos tagja nem fog az intézmény létesítéséhez hozzájárulni. Már ennok következtében is csökken az a vagyoni erő, a mely egy ily intézmény sikeres működésének nélkü ! özhetetlen előfeltétele. Ennélfogva szükségképpen emelkedniük kell azoknak a vagyoni hozzájárulásoknak, a melyeknek terhe az intézet kevesebb számú tagjaira hárul. Ámde ez az intézmény jótéteményeiből épp azokat zárná ki, a kik arra kedvezőtlen vagyoni helyzetükben legjobban reá volnának utalva és az intézmény tu'ajdonképpen azoknak szolgálna, a kiknek arra egyáltalán nincs vagy legalább is kevésbé van szükségük. E mellett magasabb évi hozzájárulások útján a meglevő biztosító intézetek segélyével is el lehetne érni azt, a mit az ily nyugdíjintézet nyújtani képes volna, sőt esetleg jóval többet is. Az önkéntes belépés rendszerével továbbá az a hátrány is jár, hogy megnehezíti, sőt majdnem lehetetlenné teszi az intézetnek mathematikai alapon való szervezését, mert ez a szervezés feltételezi egyfelől azt, hogy az intézet nagyszámú tagokat öleljen fel, másfelől azt, hogy a rendszeres bevételeknek bizonyos minimalis mértéke biztosítva legyen, a mi az ügyvédi karnak mégis korlátoltabb számára való tekintettel a tagok puszta akaratától függő belépés mellett nem igen érhető el. Erre való tekintettel az ügyvédi kar az intézet szervezésének ezt az alapját nem találta elfogadhatónak, s oly módozatokat keresett, a melyek mellett ;iz intézetet biztosabb alapokon lehet felépíteni. Egyesek a megoldásnak azt a módját ajánlották, hogy a kötelező belépés alapján mindegyik kamara tagjai számára külön kamarai nyugdíjintézetet létesítsen. Ez a módozat azonban szintén nem mutatkozik megfelelőnek, meit — minden egyébtől eltekintve — a legtöbb kamarának oly csekély számú tagja van, hogy az ilyen külön kamarai nyugdíjintézetek leglöbb esetben czéljuknak —a legszerényebb mértékben is — alig volnának képesek megfelelni. Az ügyvédi kar túlnyomó része ennélfogva országos intézet szervezését
