Képviselőházi irományok, 1906. XXIII. kötet • 785-820. sz.

Irományszámok - 1906-793. Törvényjavaslat a vízi beruházásokról

138 793. szám. »Az utóbbi években örvendetes mozgalom tapasztalható az érdekeltek köré­ben az állami kezelés alatt nem álló folyók szabályozása és partjaiknak meg­kötése körül. Mind tömegesebben érkeznek be kérvények a tervek elkészítése iránt és az azok végrehajtására szükséges segélyek tárgyában, mivel pedig azon összeg, mely e czélra költségvetésben »Vizi munkálatok «alatt évről-évre engedé­lyeztetik, a nagyobb mértékben és rendszeres keretben végzendő akcziót távolról sem képes kielégíteni, és legfeljebb csak arra való, hogy a legégetőbb bajokon ideig-óráig lehessen segíteni, azért egy nagyobb összegnek e czélra való enge­délyezése annál inkább kívánatos és indokolt, mert ha az állam eddigelé 200,000.000 K összeget áldozott 1867 óta az állami kezelés alatt álló folyókra és még legalább 100 millióra van szükség az összekötő mesterséges csatornákon kivül, hogy mind e folyók szabályozása befejeztessék és azok hajózhatóvá tétet­hessenek, méltányos, hogy az ország többi nagyobb részeit átszelő folyóknak és patakoknak mederrendezéséhez is némi segítséggel hozzájáruljon ott, a hol a sza­bályozás az egyes érdekeltek erejét túlhaladja. És mivel az ország kisebb folyóinak és patakjainak egy részét okszerűen szabályozni nem lehet, ha csak egyúttal a vízgyűjtő területükön fekvő vízmosá­sok is meg nem köttetnek, azért a fentebbi összegnek egy része e czélra is fel­használandó lenne.« Az 1904. évi XIV. t.-czikk indokolása teljes mértékben fennáll ma is, sőt mentől inkább emelkedik és halad mezőgazdaságunk belterjességben előre, annál inkább meg fogja becsülni a patakok és folyók rongálásainak és pusztításainak kitett völgytalpakat, melyek talajuk összetételénél és nedvességi állapotánál fogva a legjobb termőföldeket szolgáltatják. De épen vízi gazdálkodásunknak ezen örven­detes fejlődése fogja mellőzhetetlenné tenni részben a völgytalpaknak megvédése, részben vízzel való ellátása érdekében, hogy egyes munkákkal kapcsolatban a kártíevő vizeknek időszaki tarozására völgyzárógátak is létesíttessenek. Az állami kezelés alatt nem álló folyók szabályozásánál, valamint a víz­mosások megkötésénél kielégítendő szükségletek fedezésére 8.300.000 koronát vettem fel. A megelőzőkben az egyes folyókra a következő összegek lettek a szabályo­zás befejezésére, illetőleg folytatására szükségletként előirányozva: I. Duna ' 56,000.000 K II. Tisza . -20,360.000 » III. Dráva . ... . .* . . . . 19,490.000 » IV. Száva . . . . . .-. . 6,C00.000 » V. Kulpa 3,800.000 » VI. Morva 4,600.000 » VII. Vág -. . . 8,320.000 » VIII. Temes ........ 3,170.000 » IX. Mura 8,920.000 » X. Bega 4,400.000 » XI. Szamos ........ 5,470.000 » XII. Bodrog és mellék folyói . . 7,370.000 » XIII. Körös 7,200.000 » XIV. Maros 12,100.000 » XV. Sió csatornázása és a Balatonra 6,500.000 » XVI. Sajó csatornázása .... 10,000.000 » XVII. Állami kezelés alatt nem álló folyókra . . 8,300.000 » Összesen . . . 192,000.000 K.

Next

/
Thumbnails
Contents