Képviselőházi irományok, 1906. XXII. kötet • 704-784., CVIII-CXXIV. sz.

Irományszámok - 1906-CXI. Törvényjavaslat a Somogy vármegyei egyesült helyi érdekű vasutak részvénytársaság tulajdonába egyesült somogyszob-barcsi, balatonszentgyörgy-somogyszobbi és kaposvár-barcsi helyi érdekű vasutak épitésére és üzletére kiadott engedélyokiratok egyesitése tárgyában

CXI. szám. 451 A katonai szállításokra vonatkozó fenti határozatok és kedvezmények önként crtetőleg érvényesek a szolgálatban utazó magyar királyi honvédségre és azon csapatokra is, melyek mint a hadsereg kicgészitő részei a népjog oltalma alatt állanak. Végül köteles az engedélyes társaság feltétlenül alkalmazkodni azon határo­zatokhoz, melyek a hadsereg, haditengerészet és a honvédség kiszolgált altiszt­jeinek alkalmazására vonatkozólag az 1873. évi II. törvényczikkbcn megálíapitvák. ' 14. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyokirat alapján való megóvása végett, vagy jövedéki ezélokból az egye­sitett vasutvonalakat használják és azt, hogy az illetékes hatóság által meg­bízattak, igazolják, uti málnáikkal együtt ingyen szállitandók, . 15 « §• Az engedélyes társaság a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasútvona­lakon, vagy azoknak csak egyes részein is a kereskedelemügyi magyar királyi minister kívánatára a magyar királyi postát szállítani köteles. A posta-szállitás feltételeit — az 1888. évi IV. törvényczikk 4. §-ának b) pontja értelmében — a kereskedelemügyi magyar királyi minister rendeleti utón állapítja meg. A vasút igazgatósága és alárendeltjei, vagy az utóbbiak közt váltott szol­gálati levelezés a vasúti közegek által postabérmentesen szállítható. Engedélyes társaság az 1888. évi XXXI. törvényczikk alapján engedélyt kap és kötelezettséget vállal arra, hogy a vasútvonal mentén szükséges üzleti ávirda-, távbeszélő- és villamos jelző-berendezéseket az egyesitett vasutvonalak erületén felállíthassa, jelen egységes engedélyokirat hatályának tartama alatt zakadatlanul üzletben tartsa és a szükséghez képest bővíthesse; míg azon berendezések felállítására és azon bővítésekre, melyeknél a támszerkezetek elhe­lyezése czéljából az egyesitett vasutvonalak területéhez nem tartozó ingatlanok igénybevétele szükséges, a kereskedelemügyi magyar királyi ministertől minden* kor külön engedély kérendő. Az engedélyes társaság az összes üzleti távirdákat, távbeszélőket és villa­mos jelző-berendezéseket illetőleg szorosan alkalmazkodni köteles az 1888. évi XXXI. törvénye ikk s az ennek végrehajtása tárgyában 1890. évi július hó 18-án 23.445. szám alatt kiadott szabályrendelet és a hazai vasutakkal a távirdáta nézve 1877. évben kötött egyezmény határozmányaihoz, az emiitett törvény­czikk és egyezmény alapján kibocsátott, vagy ezentúl kibocsátandó rendeletekhez. Engedélyes társaság a vasútvonal irányát — az állomásokat és kilométer­szelvényeket az 1:75.000 léptékben feltüntető táborkari térkép két példányának előterjesztése mellett — oly esetben, a mikor a jelen §. első bekezdése értel­mében külön engedély kérésére nincs szükség, a berendezések megépítése iránt 57"

Next

/
Thumbnails
Contents