Képviselőházi irományok, 1906. XXII. kötet • 704-784., CVIII-CXXIV. sz.
Irományszámok - 1906-747. 50-ik sorjegyzéke a képviselőház kérvényi bizottsága által tárgyalt kérvényeknek
747. szám, 163 747. szám. 50-ik sorjegyzeke a képviselőház kérvényi bizottsága által tárgyalt kérvényeknek. s « o Iktatói szám A kérvényező neve A kérvény tárgya A bizottság javaslata 1 329 1908 Pécs sz. kir. város A kivándorlás korlátozása. A 47-ik sorjegyzék szerint e kérdésben a Ház már határozott. Ennélfogva e körülményt a házszabályok 246. §-a értelmében tudomásvétel végett a bizottság a Háznak bejelenti. 2 6838 1907 Szeged sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 3 8026 Kassa sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 3 1907 Kassa sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 4 5 G 7 8 9 10 8044 1907 8061 1907 Liptó vármegye közönsége A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 4 5 G 7 8 9 10 8044 1907 8061 1907 Szilágy vármegye közönsége A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 4 5 G 7 8 9 10 8135 Zemplén vármegye közönsége A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 4 5 G 7 8 9 10 1907 Zemplén vármegye közönsége A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 4 5 G 7 8 9 10 8150 Nagyküküllő vármegye közönsége A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 4 5 G 7 8 9 10 1907 Nagyküküllő vármegye közönsége A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 4 5 G 7 8 9 10 8153 Szabadka sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 4 5 G 7 8 9 10 1907 Szabadka sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 4 5 G 7 8 9 10 8180 1907 8269 1907 Bihar vármegye közönsége A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 4 5 G 7 8 9 10 8180 1907 8269 1907 Ugocsa vármegye közönsége A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 11 8273 Háromszék vármegye közönsége A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 11 1907 Háromszék vármegye közönsége A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 12 8419 Komárom sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 12 1907 Komárom sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 13 14 8693 Kolozsvár sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 13 14 1907 Kolozsvár sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 13 14 8788 Nagyvárad sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 13 14 1907 Nagyvárad sz. kir. város A városi thatósági tisztviselők fizetésének állami hozzájárulással való rendezése a vármegyei tisztviselők fizetésének megfelelően. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904 :X. törvényczikk novelláris módosítása. Ugy a városi, mint vármegyei törvényhatóságok kérvényeiben kifejezett kívánságok s az azoknak támogatására felhozott indokok teljes méltánylást érdemelnek. Ennek figyelembe vétele mellett javasolja a bizottság, hogy e kérvények pártolással és azzal adassanak ki a belügyminister és pénzügyminister uraknak, hogy amennyiben az állam pénzügyi viszonyai lehetővé teszik, j a kérelmek teljesítése tekintetében a kezdeményező lépéseket mielőbb tegyék meg. 13 14 . . » 21"