Képviselőházi irományok, 1906. XIX. kötet • 621-683., LXXXVI-XCVII. sz.
Irományszámok - 1906-626. A pénzügyi bizottság jelentése "az államadósságok után a magyar szent korona országai által vállalandó évi járulék tárgyában létrejött egyezményhez kötött pótegyezményről" szóló 590. számú törvényjavaslat tárgyában
42 626. szám. ságot alacsonyabb kamatozású czímletekre convertálja. S ekkor Ausztria számára követelte azt az egész hasznot, mely a converisóból származni fog. A magyar kormány 1902-ben határozottan tiltakozott e felfogás ellen és a Széli—Körber-féle egyezségben arra az álláspontra helyezkedett, a melyet az osztrák kormány is elfogadott, hogy az évi kamatösszegnek megfelelő tőkét Magyarország is megválthassa és hogy az adósságnak az a része, a melynek kamatait Magyarország az elvállalt évi járulék által fizeti, nem convertálható oly módon, hogy Magyarországnak a tőke visszafizetésére vagy törlesztésére nézve 1867: XVI. t.-czikk által biztositott jogai csonkitassanak, vagy illusoriussá váljanak. A visszafizetés alkalmával alapul veendő kamatszámításra nézve a magyar kormány fentartotta eredeti jogi álláspontját, hogy t.i. a megváltási összeg tőkeértéke 5 százalékkal legyen kiszámítva, miután az 1867-ben kibocsátott államadóssági kötvények 5 százalékkal kamatoztak. E felfogással szemben az osztrák kormány elismerte ugyan Magyarország abbeli jogát, hogy a conversio hasznában részt vegyen, de a tőkésítést 4'2 0 /o a'apján akarta csak számítani, miután a l6° ; o szelvényadó levonása után a kötvénytulajdonosok tényleg csak ennyi kamatjövedelemben részesültek. A számítás alapjául veendő kamatkulcsra nézve, bár közeledés történt a két felfogás között, megállapodás nem jött létre. Ezt a kérdést kölcsönös megállapodással kellett megoldani. A megállapodás most abban történt, hogy Magyarország a maga hozzájárulási összegét 4 , 325°/o kamatozás alapján convertálhassa. Hozzájárult az osztrák kormány ahhoz is, hogy bizonyos könnyítéseket nyújt Magyarországnak a conversio keresztülvitelénél s hogy azokat a czímleteket, melyek ebből a czélból lesznek kibocsátandók, épp oly kedvezményekben részesiti Ausztriában, mint a minőket az osztrák államadóssági kötvények élveznek. Ugyancsak ezen egyezmény alapján megoldást nyer a domániális adósság kérdése is. Ez az adósság, mely mintegy felerészben magyar államjószágokra lett bekebelezve, 1912-ben törlesztve lesz. Az összeg, melyet Magyarország e kölcsön kamataira és törlesztésére fizet, benfoglaltatik a 29,183.000 frlos évi járulékban, de sehol sincs megmondva az, mennyi esik ebből a végösszegből a domániális kölcsönre. Már pedig ezt meg kell állapítani, mert csak így lesz meghatározható az az összeg, mely a kölcsön letörlesztése után Magyarország javára esik. A két kormány erre nézve azon alapon egyezett meg, a melyet 1867-től fogva minden kormány magáénak vallott, hogy ez az összeg 1,980.000 korona legyen. Ez megfelel az összes tartozás 30°/o-ának és indokát abban a tényben találja, hogy Magyarország 1867-ben a fennálló államadósságok 30°/o-át vállalta el, illetőleg annyi évi terhet vállalt, a mennyi az összes kamatok 30°/o-ának felel meg. A pénzügyi bizottság elhatározta, hogy felveszi jelentésébe a ministerelnök urnák azt a kijelentését is, miszerint Magyarországnak az a joga, hogy beváltás czéljából az egységes járadékadósság megfelelő részének felmondását az osztrák kormánytól követelhesse: kiterjed a most forgalomban levő czímletekre abban az esetben is — természetesen csakis a megállapított Összeg erejéig — ha e czímletek esetleg időközben olcsóbb kamatozásuakra lennének lebélyegezve. Mindezek alapján azt a tiszteletteljes javaslatot teszszük a t. Képviselőháznak, hogy a javaslatot elfogadni méltóztassék. Budapest, 1907. évi november 8-án. Hoitsy Pál s. k. t Bzéll Kálmán s. k, a pénzügyi bizottság előadója. a pénzügyi bizottság elnöke.
