Képviselőházi irományok, 1906. XIX. kötet • 621-683., LXXXVI-XCVII. sz.

Irományszámok - 1906-639. A magyar királyi ministerium előterjesztése a közösügyi kiadások hozzájárulási arányának ujból való megállapitására kiküldött magyar országos bizottság jelentése tárgyában

92 639. szám. V. A közösügyi költségekhez való hozzájárulás arányának újból való megállapítására kiküldött magyar országos bizottság jelentése. A magyar országgyűlés mindkét Háza által kiküldött országos bizottság Budapesten, 1907. évi október hó 29-én tartott első ülésében megalakulván, elnökül: Széli Kálmánt, előadóul és jegyzőül: Földes Bélát választotta és érte­sítette a megalakulás tényéről a birodalmi tanács által kiküldött bizottságot. Az 1907. évi november hó 9-ikén tartott második ülésében a bizottság elnöke bejelentette a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok bizottsá­gának megalakulását, valamint azt is, hogy az osztrák bizottság küldi az első nuncziumot. Az 1907. évi november hó 22-én tartott harmadik ülésben elnök bejelenti az osztrák kvóta-bizottság nuncziumának megérkezését. Ezen nuncziumban az osztrák kvóta-bizottság a következő javaslatokat teszi: 1. Azon ügyek költségeinek fedezéséhez, melyek az 1867. évi XII. t.-cz.-ben mint egyrészt a magyar szent korona országai között és másrészt a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok között közösöknek nyilváníttattak, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok 636 százalékkal és a magyar szent korona országai 364 százalékkal járuljanak hozzá. 2. A vámjövedék tiszta bevételei, melyek a vámvisszatérítések és a vám­biztosítékok visszaadása, nemkülönben a következő bekezdés szerint meghatá­rozott vámkezelési átalányok és az 1879. évi LII. t.-cz. 13. §. 3. pontja értel­mében Bosznia és Herczegovina tartományi kormányának kifizetendő vámátalány levonása után fenmaradnak, a közös ügyek költségeinek fedezésére fordítandók és azért a közös ügyek szükségletéből levonandók. A vámbevételekből levonásba hozandó vámkezelési költségátalányok az 1869. évi II. t.-cz. módosításával, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok részére, 1908. évre 5,500.000 koronában, a magyar korona országai részére pedig 1,600.000 koronában állapittatnak meg; 1909. évtől kezdve ezek a vámkezelési költségátalányok évenként egy százalékkal emelkednek. 3. Ugy a magyar szent korona országai, valamint a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kötelesek a közös kiadások fedezésére minden hónapban havi bevételeiknek olyan részét beszolgáltatni, mely ezen költségekhez

Next

/
Thumbnails
Contents