Képviselőházi irományok, 1906. XXVIII. kötet • 598-620. sz.
Irományszámok - 1906-597. Törvényjavaslat a földadókataszter kiigazitásáról és a földadó százalékának megállapitásáról
597. szám. 9 A felszólalások a községekben történt kihirdetést követő 30 nap alatt a községi elöljáróságnál szóval, vagy Írásban jelentendők be. A községi elöljáróság a szóval, vagy Írásban tett felszólalásokat az e czélból kiadandó jegyzékekbe veszi fel, még pedig: 1. a 18. §. a) pontja szerint emelhető felszólalásokat az I. számú földadónyilvántartási jegyzékbe, 2. az ugyanazon §. b)—d) pontjaira, vonatkozólag beérkezett felszólalásokat pedig külön jegyzékbe foglalja. Az 1. alatti jegyzékbe tartozó felszólalások a községi elöljáróság, illetve a községi nyilvántartó (jegyző) által az 1885: XXII. t.-czikk értelmében vezetendők keresztül. A felszólalásokra kitűzött 30 napi határidő leteltével az elöljáróság a 2. pontban emiitett felszólalási jegyzéket, a vonatkozó tárgyiratokkal együtt, a vármegyére kirendelt kataszteri közeghez terjeszti be, a helys/ini vizsgálathoz szükséges kataszteri munkarészeket pedig gondosan megőrzi. Ha felszólalás nem történt, erről az elöljáróság rövid jegyzőkönyvet vesz fel, s azt küldi be a hozzá érkezett összes kataszteri munkálatokkal együtt. 20. §. A vármegyei földadóbizottság elnöke, a kirendelt kataszteri közeggel egyetértve, meghatározza a sorrendet, melyben az osztálybasorozás ellen irányuló felszólalások helyszini vizsgálata meg fog tartatni, s erről a kataszteri közeg az illető községeket értesiti. A vármegyei földadóbizottság a felszólalások helyszini vizsgálata czóljából minden becslő járasra egy rendes és ennek akadályoztatása esetére egy póttagot küld ki, a ki működését a kataszteri közeggel együttesen a kitűzött határidőben azonnal megkezdi, s azt szakadatlanul folytatja mindaddig, mig minden egyes felszólalást a megállapitott sorrend szerint meg nem vizsgál. Megjelenésének napjáról a községek elöljáróságát legalább 8 nappal előre értesiti, mely azután a 19. §. 2. pontjában emiitett jegyzék szerint felszólalókat a helyszini vizsgálatnál való megjelenésre felhivja. Az elöljáróság a felszólalási küldöttségnek a megőrzés végett nála hagyott kataszteri munkarészeket átadja. A küldöttség a felszólalási eseteket a helyszínén megszemléli, javaslatát a jegyzékbe iktatja, s azt a vármegyére kirendelt kataszteri közegnek átadja. A vármegyei küldöttségi tagnak vagy helyettesének meg nem jelenése esetén, a távollót tartamára, az illető községelőljáróság rendel ki helyettest. 21. §• Az elnök köteles a vármegyei földadóbizottságot az összes felszólalások megvizsgálása után azonnal összehívni, ugy hogy az hgkésőbb 15 nap alatt összeülhessen. A bizottság üléseit egyfolytában tartja s minden egyes felszólalásra vonatkozó határozatát az indokokkal együtt a jegyzékek vonatkozó rovataiba bevezeti. A bizottság oly esetekben, midőn valamely felszólalásra nézve járási küldöttségi tagjának (20. §.) és a kataszteri közegnek véleménye eltérő, hatáKépivhV iromány. 1906—1911. XVIJI, kötet 2