Képviselőházi irományok, 1906. XIV. kötet • 531-578. sz.

Irományszámok - 1906-558. A közösügyi költségekhez való hozzájárulás arányának újból való megállapitására kiküldött magyar országos bizottság jelentése

276 B58. szám. ben. Ez évben a magyar bizottságra kerül a sor a nunczium kidolgozására és ezért egy meritorius munkálatot dolgozott ki. Ezen dolgozatban egy új kulcs iránt tesz javaslatot. Ezen új kulcsnak az előnye, hogy magá­ban foglalja a mai számitási módo­zatot, tehát konzervatív, hogy az osztrák javaslatot is módositva te­kintetbe veszi, és hogy e két kulcs kiegészitéseül a gazdasági élet oly tünetét ajánlj BJ cl számitás harmadik eleméül, mely sűritve foglalja ma­gában egy nép gazdasági erejének megnyilatkozását. Minthogy azonban valószinű, hogy szóbeli tárgyalások is lesznek az osz­trákokkal, javaslatát a szóbeli tanács­kozáson ismertetni fogja. A régi alapon pedig most is a viszony­lagos állami bevételeken alapuló kulcs volna elfogadandó, mely sze­rint a pénzügyministerium ujabb számításának megfelelően az arány 32.78 : 67.22. Azon esetre, hogyha a bizottság inkább csak rövid nunczium­ban akarna eddigi álláspontja értel­mében nyilatkozni, minthogy ezen irányról tudomása volt, egy rövidebb nuncziumot fogalmazott. Ezen nun­czium szövege a következő: A magyar és osztrák országos bizottságok által a közösügyi költsé­gekhez való hozzájárulás arányának megállapítása iránt folytatott tárgya­lások 1897-ben és 1898-ban sikertele­nek voltak és csak 1899-ben vezet­tek eredményre, a mikor is a két bizottság egyetértőleg 65'6 és 34­4 arányszámot hozott javaslatba. Az országgyűlések nem tárgyalták ezt a javaslatot és igy a quóta-kulcs akkor is s azóta egy-egy évre királyi döntéssel állapíttatott meg. A quóta újbóli megállapítására ezúttal kikül­dött magyar országos bizottság ily körülmények között nem tartja czél­hoz vezetőnek, hogy a quóta kiszá­mítására használt kulcscsal szemben más alapot ajánljon, bár a maga részéről is meg van győződve, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents