Képviselőházi irományok, 1906. XIV. kötet • 531-578. sz.
Irományszámok - 1906-538. A képviselőház pénzügyi bizottságának jelentése "az állami vasgyárak beruházási költségeinek fedezéséről" a pénzügyminister által benyujtott 523. számú törvényjavaslat tárgyában
110 538. szám. 538. szám. A képviselőház pénzügyi bizottságának jelentése „az állami vasgyárak beruházási költségeinek fedezéséről" a pénzügyminister által benyújtott 523. számú törvényjavaslat tárgyában. A jelen törvényjavaslattal a pénzügyminister arra kér törvényhozási fölhatalmazást, hogy az állami vasgyárak kibővitósére és fölszereléseinek kiegészítésére a pénztári készletekből 15,634.000 koronát vehessen igénybe. A javaslatot kisérő ministeri indokolás szerint, az állami vasgyárak termelőképessége, azok mai állapota mellett, a végső határt érte el, pedig nemcsak, hogy a közel jövőben, a vasúti beruházások szükségletei miatt, a moz donyok, hídszerkezetek, sinek s egyéb vas- ós aczélanyagok szállitása áll a gyárak előtt, hanem a termelőképesség határának immáron elért volta mellett, jelentékeny külföldi megrendelések ügyében való tudakozódásokra voltak kénytelenek a gyárak tagadólag válaszolni. És igy nemcsak, hogy azok évi 8V2 millió koronányi kivitelét nem lehet fokozni újabb bővitések, átalakítások s üzemi berendezések nélkül, hanem a megállás könnyen az eddigi üzleti összeköttetések megszakadását, a kivitel csökkenését is okozhatná. Hozzá jön éhez a mindinkább növekvő kereslet gazdasági gépekben. Az immár mintegy 18.000 kmt. kitevő állami vasúthálózat nólkülözhetlen kiegészítő részének tekintendő gyárak termelőképességének növelése tehát sürgős feladat s ez — a ministeri indokolás szerint — még a termelés olcsóbbá tételével is összeköthető. Nevezetesen a budapesti gépgyárnál a drága éjjeli munka be lesz szüntethető, a budapesti gépgyárat nyersanyaggal ellátó többi állami gépgyáraknál pedig, az eddigi szétszórt, nagyobbrészt gőzzel hajtott erőtelepeknek vizerővel hajtott villamos központi telepekkel való helyettesítése útján, még el is tekintve a kezelési és fentartási költségeknél való megtakarítástól, mintegy 20% lesz fűtőanyagokban, a mindinkább dráguló kőszénben megtakarítható. Egyúttal a termékek minőségét megjavító berendezéseket is lehetővé fogja tenni a beruházás. Mindezen főszempontok elérése természetszerűleg jár még mellékes költségekkel, melyeket a ministeri indokolás részletesen sorol föl.