Képviselőházi irományok, 1910. XIII. kötet • 463-530 sz.

Irományszámok - 1906-523. Törvényjavaslat az állami vasgyárak beruházási költségeinek fedezéséről

523. szám. 477 hidak vasszerkezeteit, a sineket és kapcsoló-szereket, a vasúti kocsikhoz s egyéb berendezésekhez és épitkezésekhez való vas- ós aczélanyagokat szállitani. A gyáraknak már ma is jelentékeny gazdasági gépüzlete pedig, melynek mintegy fele a kivitelre esik, az által néz elébe uj lendületnek, hogy a Magyar Kereskedelmi Részvénytársasággal, a mely a szóban forgó gyártási ág gyártmányainak elárusitását eddig is végezte, tiz évre szóló ujabb bizományi szerződóst kötöttem, a melyben az évenkint eladandó cséplőkészleteknek legkisebb számát 125-ről 300-ra, illetve öt év múlva 350-re emeltem, Végül az ismert szocziális mozgalmak miatt aratógópekben a szükséglet legnagyobb mérvű emelkedése várható. Már a mai munkamennyiségnek is az állami gyárak csak ugy képesek megfelelni, hogy a budapesti gépgyár mozdony- ós gazdasági osztályaiban éjjel-nappal folyik a munka, a jövőre előrelátható szükséglet azonban ily forsirozott munka mellett sem lesz kielégithető. Gazdaságilag tehát nem csak indokolt, hanem mellőzhetlen, hogy a gyárak az állandó jellegű elfoglaltságra való tekintettel nagyobb arányokra rendezkedjenek be. Két szempont vezet ennél a berendezésnél, először, hogy a gyárak termelőképességót fokozzam, másodszor, hogy a termelést olcsóbbá tegyem s annak minőségót megjavitsam. Az első szempont, a termelés fokozása tekintetében csak addig a határig óhajtok elmenni, hogy a budapesti gépgyár mozdony- és gazdasági osztályaiban nappali munkával állithassam elő azt, a mit ma éjjel-nappal termelnek, ugy hogy tulaj donképen a nagyobb termelőképességet jórészt csak az éjjeli munka további fentartása idézné elő. A többi gyárak berendezéseinek kiegészítése jelesül a diósgyőri, vajdahunyadi és zólyombrezói gyárak termelő képességének fokozása lényegében csak annyira terjedne, hogy a mennyiben a budapesti gépgyár nyersanyagokkal innen láttatik el, a gépgyár fokozódó szükségletének megfelelni képesek legyenek. A termelés olcsóbbá tétele véget eltekintve attól, hogy ezt a czélt már az a körülmény is fogja szolgálni, ha az éjjeli munka jórészt kiküszöböltetik — az összes gyárakban a sok helyen szétszórt s nagyrészt gőzzel hajtott erőtelepeket villamos központi telepekben szándékozom egyesiteni s ott, a hol ennek természeti előfeltételei megvannak, a hajtásra a vizerőket nagyobb mértékben hasznositani. Számításaim szerint egyéb előnyöktől — nevezetesen kezelési és fentartási költségek megtakaritásától — eltekintve, a kazán tüzelésre forditott mai kőszénszükségletnek mintegy 20°/o-os apadása lesz ennek a folyománya, a mi a növekedő kőszén árak s a koronként mutatkozó szénhiány mellett már magában véve jelentékenyen ellensúlyozza a beruházási költségeket. Ugy a termelés fokozása, mint annak olcsóbbá tótele mellőzhetlenné teszi a műhelyek ós raktárak kibővitését, modern új munkagépek beszerzését a műszaki berendezések és gyári vágányzatok kiegészítését is. Végül a termel vény minőségének javítása különösen a most mindnagyobb kiterjedésben alkalmazandó nehezebb szelvényű sinek, de az egyéb hengerelt gyártmányok tekintetében is az előnyujtó hengersorok felállítását teszi mellőzhetlenné. Mindezen berendezéseknél, a melyekhez még jóléti intézmények járulnak, az a szempont irányit, hogy a termelés fokozásával a magánipar egészséges fejlődósének útját ne szegjem. E tekintetben a mai helyzetet nemcsak hogy nem rosszabbítom, hanem javítom. A szorosan vett vasgyártási czikkekben az állami gyáraknak a magán-