Képviselőházi irományok, 1910. XIII. kötet • 463-530 sz.

Irományszámok - 1906-472. A zárszámadás-vizsgáló bizottság jelentése az 1903. évi állami zárszámadásról

472. szám. 3Í delkezéssel találkozunk, melyet a törvényességgel és az alkotmányossággal összeegyeztethetőnek találni nem lehet. A bizottság kiemelendőnek tartja, hogy több tárczánál, de különösen avallásés közoktatásügyi tárczánál ismételten is egyes hiteltullépések olyan indokolása fordul elő, mely szerint a költségvetésileg engedélyezett hitel már évek óta csekélynek bizonyult s miután magasabb hitel meg nem szavaztatott, a tulkiadás elkerülhetetlen volt. Tekintve, hogy a törvényhozás alkotmányos költségvetési joga épen abban gyökerezik, hogy minden állami közczélra szükségelt kiadási összeget belátása szerint engedélyez, ezen indokolások nem hogy a tulkiadások helyességének igazolására szolgálnának, de a törvényhozás akaratával való egyenes szembehelyezkedést jelentik. Ilyen és hasonló indokolásokkal találkozunk a vallás- és közoktatásügyi ministerium számadásainak XXI-ik fejezete 1. cziménél (Központi igazgatás 2. rovat. A m. kir. állami számvevőszék jelentése 152. oldalán), a 24. czímnél (Elemi tanitó- és tanitónőképzők. U. o. 165. oldal), a 38. czímnél (Képzőművészet és művészi ipar. U. o. 169. oldal), az 50. czímnél (Műemlékek országos bizottsága. U. o. 175. oldal), az igazságügyministerium számadásainak XXII. fejezete 7. cziménél (Királyi törvényszékek és járásbíróságok. U. o. 179. oldal) stb. stb. Ezen, a bizottság által helyesekül el nem fogadott indokolásoknak részben mentségéül szolgálhat az a tény, hogy már az előirányzatnál, illetve a költségvetés összeállításánál mellőztetett azon törvényes rendelkezések szigorú betartása, melyek az idézett végrehajtási utasítás 14., 15. és 16. §§-aiban foglaltatnak s melyek szerint a költségvetés tételei a tapasztalati év vagy évek eredményei, nevezetesen a kiadásoknál az utalványozás eredményei szerint állitandók össze. Ha" mégis figyelembe vesszük, hogy a fentebb érintett, de más túlkiadásoknál is a tapasztalati évek a többkiadások szükségességét, tehát elkerülhetetlen voltát már igazolták, s a költségvetésben a redukált összegek ennek ellenére azon tudatban irányoztattak elő, hogy a többszükséglet túlkiadással fog majd fedeztetni, akkor a túlkiadásoknak a körülmények kényszere alatt való felmerülte az illető kormányok felelősségét e tekintetben nem csökkentheti. Ily körülmények között azonban még súlyosabb beszámítás alá esik a bizottságnak a túl- és előirányzat nélküli kiadások vizsgálatánál tett azon tapasztalata, hogy a számviteli törvény, illetve az Utasítás 16. és 69. §-ainak azon rendelkezése, mely szerint »ha évközben oly jelentékeny szükséglet merülne fel, melynek fedezésére a megszavazott hitel nem elegendő, vagy melyről a költségvetésben gondoskodva nincsen, az illető minister a költségnek kiutalványozása előtt indokolt törvényjavaslatban pót-, illetve rendkívüli hitelt köteles kérni«, mondhatni teljesen mellőztetett. A bizottság sajnálattal győződött meg arról, hogy ezen törvényes rendelkezés*mellőzése mintegy szokássá és elvvé emeltetett, ugy hogy a törvényhozás — eltekintve azon negyedéves jelentésektől, a melyekben a kormány a túl- és előirányzatnélküli kiadásokat utólag a képviselőházzal közölte — ezen hiteltúllépésekről hivatalos tudomást nem is szerezhetett. Hogy ezen jelentések a fentiek szerint törvényesen előirt törvényjavaslatokat nem pótolhatják, az annál kétségtelenebb, mert a törvényhozásnak azon legfontosabb alkotmányos joga, mely szerint az állam összes anyagi erői fölött feltétlenül rendelkezik, csakis úgy válhatik érvényessé, ha az országgyűlésnek mindenkor alkalma nyilik ezen anyagi erők felhasználása tekintetében véleményt nyilvánítani és határozatot hozni; a mi a túlés előirányzatnélküli kiadások utólagos bejelentése esetében kétségkívül el nem érhető. Meg kell itt említeni ezenfelül, hogy a mint a tulkiadások számos esetében oly szükségletek fedezéséről volt szó, melyek már a költség-előirányzásnál előre-