Képviselőházi irományok, 1910. XIII. kötet • 463-530 sz.

Irományszámok - 1906-488. Törvényjavaslat a fogaras-brassói helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

488. szám. 353 mintegy 20.200 K annuitást igényel, mely évi törlesztési szükséglet fedezésére vonatkozólag a vármegye törvényhatósági bizottsága az 1903. évi október hó 17-ón tartott közgyűléséből ~ 8 f ~ ós 1906. évi deczember hó 5-én tartott köz­gyűléséből 1104/7153. számok alatt hozott határozataiban kimondotta, hogy azt 3°/o-os vármegyei pótadó kivetése utján, a még ezután fenmaradó évi szükségletet pedig a törvényhatósági közúti alap rendelkezésre álló feleslegei­ből fedezi. Nevezett vármegye közönségének e tárgyban hozott határozatai törvényes felülvizsgálat alá vétetvén, azok, tekintve egyrészt, hogy a törvényes kellékek­nek mindenben megfelelnek, másrészt pedig tekintve, hogy a vármegye közön­ségének áldozatkészsége, miután a létesitendő vasútvonal ezen vármegye lakosságának érdekeit különösen hivatva leend szolgálni, indokoltnak mond­ható, a jóváhagyásra alkalmasaknak találtattak. Tekintettel azonban arra, hogy a megyék háztartásáról szóló 1883. évi XV. törvényczikk 9., illetve 13. §-ai értelmében kivethető maximális (5°/o-os) pótadót nevezett vármegye közönsége más czélokra már korábban igénybe vette, a kérdéses vasút segélyezésére megszavazott további 3°/o-os pótadó kivetése az idézett törvény 13. §-a értelmében csakis a törvényhozás külön felhatalmazása alapján eszközölhető. Ezen körülményre való tekintettel a fogaras-brassói helyi érdekű vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslat keretében egyúttal felhatalmazást bátorkodom kérni a kormány részére a törvényhozástól arra nézve is, hogy nevezett vármegye törvényhatósági bizottságának a vasút segélyezési czéljait szolgáló további 3°/ 0-os megyei pótadó kivetését elrendelő határozatát j óváhagy hassa. A fennebb tisztelettel számjelzett törzsrészvénytőke további fedezésére szolgálna a földmivelésügyi ministeri tárcza részéről a kincstári erdők érde­keltsége czimén az 1880. évi XXXI. törvényczikk 7. §-a alapján igényelt és egyszersmindenkorra fizetendő 150.000 korona hozzájárulás. Az 1888. évi IV. törvényczikk 4., illetve 7. §-ai alapján ugyancsak a törzsrészvények ellenében a vasút javára a következő állami hozzájárulások biztosittatnának: a) postaszállítási átalánykópen a vasút közforgalomba helyezése, illetve a postaszállitás tényleges megkezdése napjától számitott egymásután következő 50 éven át fizetendő 30.000 korona átalány 600.000 korona tőke értékben; b) a helyi érdekű vasutak segélyezésére rendelt költségvetési adományból ugyancsak 50 éven át 37.820 korona óvjáradék 756.400 korona tőkeértékben oly kikötéssel, hogy ez utóbbi hozzájárulás a költségvetési hitel állásához képest megfelelő nagyobb részletekben, esetleg egyszerre egy összegben is folyósitható legyen. A most emiitett állami hozzájárulások a tervezett vasút tényleges épí­tési és üzletberendezósi tőkéjének 7-93, illetve 10°/o-át, vagyis eg}^ütt 17'93°/o-át teszik s igy az 1888 évi IV. törvényczikkben megszabott 10—10°/o, vagyis összesen 20°/o-os maximális segélyen alul maradnak. A fennebb biztosítottnak jelzett érdekeltség és a kilátásba helyezett állami hozzájárulások összesen 2,401.400 koronát tesznek, minélfogva a törzs­részvénytőke fedezetének 2,647.800—2, 401.400 = 246.400 korona hiány mutat­kozik. Ezen hiány fedezéséről valamely alkalmas módon gondoskodni az engedólytkérő feladata leend. A tervezett fogaras—brassói helyi érdekű vasút üzletét a m. kir. állam­vasutak igazgatósága kezelné ós pedig figyelemmel arra, hogy ezen létesi­Kepvh. iromány. 1909—1911, XIH. kötet, 45

Next

/
Thumbnails
Contents