Képviselőházi irományok, 1906. XII. kötet • 401-462. sz.
Irományszámok - 1906-410. Törvényjavaslat az állami elemi népiskolai tanitók illetményeinek szabályozásáról és az állami népiskolák helyi felügyeletéről
62 410. szám. 23. §. Az állami tanítók állásuk elfoglalása előtt eddig is tettek hivatalos esküt. Ezen eskü szövegét szükségesnek láttam a jelen törvényjavaslatba felvenni. 24. §. A szakasz első pontjában foglalt kijelentésre a félreértések elkerülése czéljából van szükség. Különben szószerint egyezik e kijelentés az 1893 : XXVI. t.-cz, 19. §-ával. A szakasz második pontja az u. n. kincstári iskolákra vonatkozik, a melyek jóval a népoktatási törvény (1868 : XXXVIII.) életbeléptetése előtt oly módon keletkeztek, hogy mindazon helyen, a hol a kincstár bányaipar- vagy másnemű űzem-telepén munkásokat telepitett, ezek számára egyebeken kivül iskolát is állított, a mely az akkori viszonyoknak megfelelően, minthogy állami iskolák még nem voltak, majdnem kizárólag róm. kath. felekezeti népiskolának tekintetett. Ilyen kincstári iskola még mintegy kétszáz van az országban. Minthogy ezen iskolákat a földmívelésügyi, illetőleg pénzügyi igazgatás tartja fenn és hozzájuk a tanítókat az illető ministerek nevezik ki, méltányosnak találom, hogy ezen kincstári iskoláknál alkalmazott és államilag kinevezett tanítók részére ugyanaz a javadalmazás biztosittassék, mint a jelen törvényjavaslat az állami tanítók jávára megállapít. Szükségesnek tartom ezt annyival inkább, mert az eddigi gyakorlat szerint a kincstári iskolától állami iskolához átvett, illetőleg kinevezett tanítónak a kincstári iskolánál eltöltött szolgálati ideje beszámíttatott s ezen gyakorlatot jelen törvényjavaslatom 4. §-ában is fenn kívánom tartani. 25. §. Ezen szakasz intézkedik néhány előző törvény feleslegessé vált rendelkezéseinek hatályon kivül való helyezése felől és a jelen törvényjavaslatból folyólag az ez év második felére eső költségeknek mimódon leendő elszámolása felől rendelkezik. A 26. § a jelen törvényjavaslat végrehajtása felől a szokásos rendelkezést tartalmazza. Budapest, 1907. február 13-án. Apponyi Albert gr. s. k., vallás- és közoktatásügyi minister.