Képviselőházi irományok, 1906. X. kötet • 216-330. sz.
Irományszámok - 1906-220. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a zombor-óbecsei helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről
220. szám. 81 Kiegészítő melléklet a zombor—ófoecsei helyi érűekü vasútra vonatkozó 66.081/1906. számú engedélyokirathoz. A zombor—óbecsei goz- és motorkocsi-üzemű helyi érdekű vasút építésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltótelek. i. Általános határozmányok. A m. kir. államvasutak Zombor állomásából kiágazólag, a hegyes-feketehegy —palánkai helyi érdekű vasút Kula állomásán, továbbá a m. kir. államvasutak Verbász állomásán át a bács-bodrog vármegyei helyi érdekű vasutak Óbecse állomásáig vezetendő szabványos nyomtávú helyi érdek gőz- illetve mótorüzemű vasút az engedélyokirat 4-ik g-a értelmében, a kereskedelemügyi ministerhez előzőleg helybenhagyás végett Felterjesztendő tervek alapján és az alább következő részletes határozmányok szerint épitendő ki s olykép rendezendő be, hogy a teljesen kész pályán a vonatok óránként 40 (negyven), a motorkocsik vagy az általuk vontatott vonatok pedig 45 (negyvenöt) kilométer legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. Engedélyes köteles az engedélyezett vasút számára beszerzendő sinekre és sinkapcsolószerekre, vasbidszerkezetekre és üzleteszközökre (járóművekre, forgalmi eszközökre) vonatkozó szállitási szerződéseket — az illető feltétfüzetekkel és részlettervekkel felszerelve — a kereskedelemügyi ministerhez jóváhagyás végett még a megrendelés, illetve beszerzés előtt beterjeszteni, továbbá a pálya építésére vonatkozó szerződést is bemutatni, ez utóbbit azonban csak akkor, ha az épités átalányösszegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az épités kivitele a pénzbeszerzéssel is egybe van kötve. A vasút és tartozékainak építésénél engedélyes az érvényben levő általános, valamint a helyhatósági épitési és rendőri szabályokhoz, nemkülönben a magy. kir. államvasutaknál érvényben álló feltétfüzeteknek és épületek leirásának határozmányaihoz és a helyi érdekű vasutakra vonatkozó magy. kir. államvasuti szabványrajzokJioz is alkalmazkodni köteles, mely utóbbiak mindig a magy. kir. államvasutak igazgatósága által kiadott és annál megszerezhető eredeti sokszorositványokban terjesztendők ministeri jóváhagyás alá. Ezen szabványok alapján lesznek kidolgozandók a különböző munkák, műtárgyak, épületek és egyéb építmények kiviteléhez szükséges részlettervek és munkarajzok. Ugy a szabványokat, valamint az építésre vonatkozó összes többi terveket is 4—4 példányban kell előzetes helybenhagyás végett felterjeszteni — és pedig az állomások, a Képvh. iromány. 1906—1911.. X. kötet, 11