Képviselőházi irományok, 1906. X. kötet • 216-330. sz.
Irományszámok - 1906-221. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a vrginmost-károlyvárosi helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről
114 221. szám. tisztviselő intézkedéseinek megfelelően — a vasútvonal mentén saját közlekedési eszközeivel nagyban szétosztani, a részletes szétosztáshoz szükséges pályakocsikat pedig, minden díjmegtéritésre való igény nélkül átengedni. Az esetben, ha engedélyes a távírda-, távbeszélő- és villamos jelző berendezések épitését oly időben kívánná, a midőn a pályán vasúti járóművekkel közlekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségén szótosztassanak. 4. A távirda, távbeszélő ós villamos jelző berendezések nyomjelzését, illetve a támszerkezetek felállítási ós felerősítési helyeit az előirt szabályok figyelembevételével, engedélyes és az ópitést foganatosító posta- és távirdaigazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha.a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutak képviselői is meghívandók, A mennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút állomásain, valamint Vrginmost csatlakoz') állomáson csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Károlyváros csatlakozó állomáson az előállítandó összes I. rendű váltók világitható jelzőtárcsákkal látandók el. A rakodó állomások váltói megfelelő elzáró készülékkel, mellékvágányai pedig vágányelzáró sorompókkal látandók el. Károlyváros csatlakozó állomás előtt az előirt, illetve előírandó távolságban a helyi érdekű vasút vonalán egy forgatható villamos védjelző állítandó fel. A többi állomásoknál, kitérőknél és megállóhelyeknél az előirt, illetve előiradó távolságokban fix védjelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- és vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Üzleteszközök. Az üzleteszközöket (iáróműveket) a vasúti üzletrendtartás 2-ik ós 22 ik §§-aiban megszabott határozmányok fentartása mellett, a mennyiben ezek az engedélyokirat határozmányai folytán változást nem szenvednek, engedélyes maga választhatja ugyan meg; köteles azonban a beszerzendő forgalmi eszközök részletterveit, valamint egy azok nemét, számszerinti mennyiségét és pénzértókét tartalmazó kimutatást a m. kir. államvasutak igazgatósága utján a kereskedelemüg}d ministerhez átvizsgálás ós jóváhagyás végett még a megrendelés, illetve beszerzés előtt bemutatni. Bárminő építési czólokra, ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, az engedélyezett vasút számára az építési tőkéből beszerzendő üzleteszközöket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes felhatalmazása ós z általa meg-a