Képviselőházi irományok, 1910. IX. kötet • 183-215. sz.
Irományszámok - 1906-186. Törvényjavaslat az ipari, gyári és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleet esetére való biztositásáról
1;88 186. szám. ugyan, de meg nem szüntethetnek. Az üzemi veszélyért pedig a munkás általában nem vonható joggal szavatossági viszonyba, már pedig a biztositás nem egyéb, mint a szavatosság megváltása. Gyakorlati nehézség viszont ebben az, hogy a munkásosztály a költségszámba jövő hányadával úgy sem terhelhető meg. Jelentéktelen, tehát csak forma szerinti hozzájárulás pedig, minő Ausztriában az alkalmazottaknak a balesetbiztosítás költségeihez való 10°/o-os hozzájárulása, pénzügyi szempontból figyelembe sem jöhet azok részéről, kik a költségek 90°/o-át viselik. A legjobb bizonyítékot erre épen az osztrák balesetbiztosítás szolgáltatja, a melynél a munkaadók túlnyomó része az összeg csekélysége és a vele járó nehézségek miatt a munkások béréből ezt a 10°/o-ot nem is vonja le. Ott tehát papiroson viselnek a munkások is terheket, valóságban azonban nem, vagyis ez ott inkább fikczió, mely azonban sok visszássággal jár. Ezeket a visszásságokat elkerülendő, de másrészt az elv tisztaságát sí megőrzendő, a törvényjavaslat a munkásokat kívül hagyja a teherviselésen, illetőleg közvetlenül nem vonja azokat bele. Az alkalmazottaknak a balesetbiztosítás terheibe való közvetlen bevonása ellen felhozható aggályok és érvek egyike sem merül fel azonban az állami hozzájárulással szemben. Viszonyaink között ez elkerülhetetlenül szükséges. Sajnos, iparunk nincs abban a helyzetben, hogy az összes terheket maga elbírja, azért hárítja át a törvényjavaslat az igazgatás költségeit az államra, melylyel szemben azonban nem kivan annak semmi részt az intézmény igazgatásában, hanem mindössze a köteles állami ellenőrzésre szorítkozik ós azon pártatlan, minden irányban független legfőbb hatóság szervezésére, mely az egész intézményt betetőzi, a nélkül azonban, hogy a pénztár szorosabb értelemben vett autonómiájába beavatkoznék. Ennek az autonómiának teljességében való lehető megőrzése és az alkalmazottaknak a közvetlen teherviselés alól való mentesítése, de ennek daczára kellő befolyásuknak az egész vonalon való biztosítása adja meg az egész törvényjavaslatnak jellegét: minden irányban reális és a kor szellemével lépést tartó intézménynek akar alapja lenni. Ennyiben ismertetvén és megokolván a javaslatnak a kötelező balesetbiztosítás költségeinek viselésére vonatkozó intézkedéseit, nevezetesen megokolván lehető röviden, hogy miért nem vonhatók be azok viselésébe az alkalmazottak, azon módozatok taglalására térek át, a melyek szerint a költségek a törvényjavaslat értelmében fedezendők. Mielőtt azonban a javaslat idevágó rendelkezéseinek indokolására térnék át, általában ismertetni kívánom maguknak a fedezeti módoknak kérdését. Annyival inkáb szükséges ez, mert ez egyrészt az elméletben és gyakorlatban egyaránt leginkább vitatott balesetbiztosítási kérdés, másrészt az egész törvényjavaslatnak a biztositás költségeit viselő munkaadók szempontjából legfontosabb rendelkezése ; ezen fordul meg, hogy a költségek fedezetében az olcsóbb vagy drágább rendszer választassók-e, illetőleg mily alapra fektettetik pénzügyi szempontból az egész intézmény? A balesetbiztosítás költségeinek azt a részét, a melynek sajátos természetével itt a fedezet kérdésénél különösen számolni kell, a biztosításra fordított kiadások teszik. Két lényegesen különböző rendszert alkalmaznak a költségek arányos és igazságos viselése czéljából a külföldi idevágó legjelesebb törvényhozások: az osztrák és a német. Az egyik számit azzal a nehézséggel, a melylyel a
