Képviselőházi irományok, 1906. VIII. kötet • 101-182. sz.

Irományszámok - 1906-121. Törvényjavaslat az orosháza-szentes-csongrádi helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

121. szám. 303 Melléklet a 121. számú irományhoz. Indokolás „az Orosháza-szentes—csongrádi helyi érdekű vasút engedélyezéséről" szóló törvényjavaslathoz. A m. kir. államvasutak Orosháza állomásából kiindulólag a szentes— kunszentmártoni helyi érdekű vasút Szentes állomásán át, a Tisza folyó át­hidalásával, a m. kir. államvasutak Csongrád állomásáig vezetendő helyi érdekű vasút terve, melyet közgazdasági, közforgalmi és közigazgatási jelen­tőségénél fogva Csongrád vármegye és az érdekelt vidék egész népessége melegen felkarolt, már az 1893. évben felmerült, létesitése azonban a tiszai áthidalásnak a vállalattal arányában nem álló nagy költségére való tekin­tettel mindaddig késett, míg az alföldi első transversális műút s annak pályáján Szentes és Csongrád között a Tisza folyón egy a helyi érdekű vasút átvezetésére is alkalmas közúti hid megépült. Török Emil budapesti vállalkozó mérnök tervei alapján a helyi érdekű vasút épitési, üzleti és egyéb engedélyezési feltételei ekkor megállapittattak és O császári és apostoli királyi Felségének Bécsben 1905. évi február 25-én kelt legfelsőbb elhatározása alapján az akkori kormány arra is megnyerte a felhatalmazást, hogy a vasút engedélyezésére vonatkozó törvényjavaslat alkotmányos tárgj^alás végett az országgjmléshez benyujtassók, és hogy az épitési munkálatok megkezdésére az ideiglenes engedély — az engedélyokirat kiadását megelőzőleg — megadassák. Ezen felhatalmazás alapján az akkori kormány a helyi érdekű vasút ópitésének megkezdésére az ideiglenes épitési engedélyt a tervező kárára és veszélyére meg is adta s ez alapon a helyi érdekű vasút épitése megkezde­tett, sőt annak Orosháza — szentesi vonalrésze ez év elején, már a közforgalom­nak is átadatott, ellenben az engedélyezésre vonatkozó törvényjavaslat — a törvényhozás működésének szünetelése folytán — az országgyűlés elé ter­jeszthető nem volt. A vasút épitése közben a tervező a helyi érdekű vasutból, annak 60/61. szelvényeiből való kiágazással Szentes város határában a Tisza folyó partjáig egy vontató vágánynak, Fábián állomásból kiágazólag pedig a Zol­tántér majorig egy szánxyvonalnak kiépitését is czélba vette. Ezen szárnyvonalak engedélyezési tárgyalása alkalmával, tekintettel arra, hogy még az eredetileg tervezett helyi érdekű vasútra sem volt az

Next

/
Thumbnails
Contents