Képviselőházi irományok, 1906. VI. kötet • 69-94. sz.
Irományszámok - 1906-74. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a bélyegzőknek a megrendelésgyüjtési tilalom alól történt kivétele tárgyában
14 74. szám. Kereskedőknél és iparosoknál már az emiitett rendelet kibocsátását megelőzőleg is lehetséges volt bélyegzőkre megrendeléseket gyűjteni, miután a bélyegzők ezek üzletében, mint segédeszközök, azaz irodai, bolti és raktári berendezéstárgyak szerepelnek, a melyekre nézve az 1900. évi XXV. t.-cz. 1. § a, illetve az annak életbeléptetése ós végrehajtása tárgyában 1901. évi május hó 10-én 27.483. szám alatt kibocsátott kereskedelemügyi ministeri rendelet 3. §-ának első bekezdése a megrendelések gyűjtését kifejezetten megengedi. , A kereskedők ós iparosok mellett főképen az ügyvédi, közjegyzői és műszaki irodák, valamint a hatósági hivatalok képezik a bólyegzőkészitő ipar termékeinek főfogyasztóit. Minthogy pedig kétségtelen, hogy az oly vésnöki munkák, a minők a ruggyanta-bélyegzők ós festékes pecsótnyomók is, mindenkor csak a féllel történt előzetes megállapodás alapján kószithetők megfelelő módon és hogy ha a bélyegző készitőinek vagy megbizottjának nem áll módjában a megrendelő felekkel személyesen érintkezni, úgy az számottevő megrendeléseket nem kaphat és üzemét redukálni kénytelen; a bélyegzőkészitéssel gyárilag foglalkozó vósnök-czégek törekvésének természetesen oda kellett irányulnia, hogy az 1900. évi XXV. t-cz.-nek a megrendelósgyüjtést korlátozó rendelkezései a bélyegzők tekintetében hatályon kivül helyeztessenek. Erősebben előtérbe lépett az erre irányuló törekvés azóta, hogy Ausztriában a bélyegzők a megrendelósgyüjtési tilalom alól az 1903. július hó 24-én kiadott kormányrendelettel kivétettek és igy lehetővé vált, hogy az ottani ipartelepek tömegesebb és olcsóbb termelésre rendeztessenek be. Ezzel szemben a magyar korona országainak területén a bólyegzőkészitő ipar fejlődni és a széleskörű fogyasztással arányos nagyobb jelentőségre emelkedni nem tudott. Az 1900. évi népszámlálásnak, az azóta letelt idő alatt lényegesen aligha változott adatai szerint ugyanis a jelzett időpontban az egész állam területén 51 községben mindössze 104 vésnöki és bélyegkészitő ipari vállalat állott fenn, a melyek 260 kereső egyént foglalkoztattak, 94-et önálló iparüzői, 99-et (tízenhat éven aluli) inas ós mindössze 67-et segódi minőségben. A végből tehát, hogy a belföldi bélyegkészitőknek legalább egy része nagyobb termelésre rendeztessék be és ezzel több munkás megélhetése legyen biztositva: hivatali elődöm — a kereskedelmi és iparkamarák meghallgatása után — a bélyegzőknek a megrendelósgyüjtési tilalom alól való kivételét határozta el Tette pedig ezt annál inkább, mivel a szóban forgó kivétel engedélyezése következtében felszabaduló verseny csak nagyobb elenyésző csekély számú vállalat és kereső egyén kereseti viszonyait érinthetné egyáltalán s mivel ez az eshetőség sem bir valószínűséggel, a mennyiben a nem helybeli bélyegzőgyárosok versenye előreláthatólag csakis ott fogna bekövetkezni, a hol számottevő szükséglet egyidejű fedezésére kinálkozik alkalom, a mire viszont a segéd nélkül vagy legfölebb egy-két segédmunkással dolgozó szakmabeli vidéki iparüzők különben is aligha volnának képesek. Midőn tehát hivatali elődöm konstatálva azt, hogy a bélyegzőknek a megrendelósgyüjtési tilalom alól való kivétele következtében esetleg keletkező versenyből a helyi iparra nagyobb hátrány nem háromolhat a bélyegzőkre (a festékes pecsétnyomókat is ideértve) a megrendelórgyüjtést megengedte: ezt az engedélyt — tekintettel a túlnyomórészt köz- és magánokiratoknál használt bélyegzőkkel elkövethető visszaélések lehető meggátlásához fűződő fontos közérdekre, — egyúttal feltételekhez is fűzte, kikötvén, hogy:
