Képviselőházi irományok, 1906. V. kötet • 47-68. sz.

Irományszámok - 1906-53. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése, az országgyüléshez, a keszthely-tapolczai helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről

172 53. szám. Az állomásokon előállítandó váltóőri lakásokon és a vonalon esetleg szük­séges őrkunyhókon kivül a nyilt pályán, a kereskedelemügyi minister által meghatározandó helyeken, összesen öt őrház lesz építendő, az azokhoz tartozó melléképületekkel, kutakkal és kenyérsütő kemenczékkel együtt. Ezen őrházak egyike akként lesz elhelyezendő, hogy az »Gyenes-Diós« köz­ség számára, mint feltételes megállóhely is szolgálhasson, mi végből annak fensikjával kapcsolatban szabványos, 100 méter hosszú és 8 m, széles kavicsolt be- és kiszálló padka is létesítendő. Közczélokra, úgymint: a jövedék, posta, távírda, rendőrség stb. részére meg­kívántató helyiségek előállítására az engedélyes csak külön kárpótlás mellett kötelezhető. A felvételi épületek — beleértve az uj Keszthely állomáson létesítendő toldaléképületet is, — a lakó- és őrházak, továbbá a rakodók, tisztító gödrök, aknák, csatornák, kutak, kenyérsütő-kemenezék és különálló pinczék, valamint a mozdonyszinekkel kapcsolatos vagy különálló vizállomási épületek, illetve víz­tornyok, laktanyák és irodák kőből vagy téglából falazva állitandók elő, mig a mozdonyszinek — kéziműhely, anyagszertár és szerszám-kamara toldalékaikkal együtt, — valamint a kocsiszín kő- vagy téglaalappal és lábazattal, favázas falak­ból, az áru-, kézi és pályafentaríási raktárak, melléképületek, szén- és gabona­színek pedig kő- vagy téglaalappal és lábazattal, illetve kő- vagy téglaoszlopokon fából építhetők. Az állomásokon — a vonatkozó szabványrajzok vagy építési részlettervek megállapításaihoz, avagy az elrendeléshez képest — vízlevezető csatornák és aknák létesítendők. Mindazon épületek, amelyek akár csak részben is lakó-, iroda-, vagy váró­czélokra szolgálnak, már a pálya megnyitására olyképen lesznek elkészítendők, hogy azok a közegészségügyi szempontból támasztandó követelményeknek is megfeleljenek; az összes állomási és őrházi kutaknak pedig mindig a kellő mennyiségű tiszta és élvezhető ivóvizet kell szolgáltatniuk. A vizállomási kutaknak oly vizbőséggel kell birniok, hogy azok ugy a pol­gári, mint a hadi menetrend összes vonatai számára a szükséges vízmennyi­séget a kellő minőségben szolgáltatni mindig képesek- legyenek. Amennyiben a különböző rendeltetésű kutak nem felelnének meg a fentebbi kikötéseknek, az engedélyes köteles lesz a megkívántató mennyiségű és minőségű ivó, illetve kazántápláló viznek beszerzéséről és biztosításáról bármely más alkal­mas utón és módon gondoskodni. Az állomásokon, kitérőkön, megállóhelyeken stb. előállítandó összes épületek és egyéb építmények, valamint a vonalőrházak alapozási módjára és mélységére nézve általában ugyanazon határozatok mérvadók és kötelezők, melyek a fentebbi II. fejezetben az alépítményi munkákra nézve megállapítva vannak. VI. Pályaelzárás és jelzés. A vasút bekerítése az elrendelésnek megfelelő módon és kiterjedésben lesz előállítandó, ós általában csak különösen figyelemre méltó helyeken és ott szük­séges, hol a pálya jelentékenyebb forgalmat közvetítő közutak vagy helységek, tanyai, nyaraló, fürdő, munkás, gazdasági, gyári és egyéb telepek közvetlen köze­lében, illetve azokon keresztül vezet el.

Next

/
Thumbnails
Contents