Képviselőházi irományok, 1906. III. kötet • 18-19. sz.
Irományszámok - 1906-18. Törvényjavaslat a Németbirodalommal 1891. évi deczember hó 6-án kötött kereskedelmi és vámszerződéshez tartozó, 1905. évi január hó 25-én kötött pótszerződés és az ennek életbeléptetésére vonatkozó "Nyilatkozat" beczikkelyezéséről
18. szám. 219 Az első vitás esetben a választott bíróság székhelye a panaszlott fél területein lesz, a második vitás esetben a másik fél területein és igy felváltva az egyik vagy másik fél területein, oly városban, melyet az illető szerződő fél jelöl meg. Ez tartozik a választott biróság működéséhez szükséges helyiségekről, Írnokokról és szolgaszemélyzetről gondoskodni. Az elnök vezetője a választott bíróságnak, mely szótöbbséggel határoz. A szerződő felek egyes esetben vagy egyszersmindenkorra fognak megegyezni a választott biróság eljárására nézve. Ily megegyezés hiányában az eljárást maga a választott biróság állapítja meg. Az eljárás írásbeli lehet, ha szerződő felek egyike sem tesz kifogást; ez esetben az előző bekezdés határozmányától el lehet térni. A tanuk és szakértők megidézése és kihallgatása tekintetében mindegyik szerződő fél ható választott bíróságnak az illető kormányhoz intézendő megkeresésére, ugyanoly módon fognak jogsegélyt nyújtani, mint a belföldi polgári bíróságok megkeresésére. 28*