Képviselőházi irományok, 1906. I. kötet • 1-16. sz.

Irományszámok - 1906-15. Törvényjavaslat, a Magyarország és Horvát-Szlavon-Dalmátországok közt létrejött pénzügyi egyezmény beczikkelyezéséről

15. szám. 187 Válasz a magyar országos bizottság válaszüzenetére. A magyar országgyűlés igen tisztélt országos bizottságának. A magyar országgyűlés igen tisztelt országos bizottsága az 1903. évi február hó 24-én kelt üzenetében, melylyel a horvát-szlavón országos bizottságnak 1902. évi április hó 18-án kelt nuncziumára válaszol, azon reményének adott kifejezést, hogy sikerülni fog az eddigi tárgyalások sora a felmerült nézeteltéréseket szóbeli úton kiegyenlíteni s azt indítványozza alulírott bizottságnak, hogy a további tárgyalások szóbelileg folytattassanak. A Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok országgyűlésének országos bizottsága elfogadja ezt az indítványt, de szükségesnek tartotta mégis ezen üzenet megírását; nem ugyan azért, mintha az 1902. évi április hó 18-án kelt üzenetében kifejtett nézetei ujabb megerősítésre szorulnának, hanem azért, hogy az igen tisztelt magyar országos bizottság figyelmét egynémely, az eddigi tárgyalások során felmerült s a szóbeli tárgyalások alkalmával mindenekelőtt megvilágítandó s eloszlatandó elvi ellentétekre irányítsa. Alulírott országos bizottság egyetért ugyan az igen tisztelt magyar országos bizottságnak ama nézetével, hogy az 1868 : I. (XXX.) t.-czikk 13. §-a kivételt tartalmaz a 11. és 12. §-okban foglalt szabály alól, de nem járulhat hozzá azon magyarázathoz, hogy a 13. §. érvénye magától megszűnik, ha annak megújítása a két fél közti egyezmény útján nem sikerülne. Mi az 1902. évi április hó 18-án kelt üzenetünkben kifejezetten hangsúlyoztuk, hogy a 13. §. országaink államjogi helyzetének szükséges következménye, melynél fogva azok jövedelmeiket önállóan meg nem állapithatják s azokkal önállóan nem rendelkezhetnek. Horvát- és Szlavonországok tudatában vannak mindenkor annak, hogy a kiegyezési törvény 11. és 12. §-a szerint adóképességük arányában tartoznak a közös költségekhez járulni; az ilyen hozzájárulás azonban feltételezi, hogy jövedelmeikkel rendelkezhessenek is, mert rendelkezési jog nélkül a fellétlen hozzájárulás el sem képzelhető. Miután pedig az 1868 : I. (XXX.) t.-czikk úgy a jövedelmekkel, valamint a közös kiadásokkal való rendelkezést is az állami közösségre bizta, garancziát kellett nyújtani a Horvát- és Szlavonországoknak arra nézve, hogy saját szükségleteiket is fedezhetni fogják; ezt a garancziát a törvény a 13. §. alakjában nyújtotta. De azért érintetlenül maradt a 11. és 12. §-ok elve, mert a kiegyezési törvény a 27. §-ban kifejezetten meghatározza, hogy Horvát- és Szlavonországok azzal a felesleggel, a mely a közös kiadások fedezése után fenmarad, szabadon rendelkezhetnek. Ezért is lett a 13. §. határozmánya a törvényben arra a helyre téve, a hol van, t. i. a 14. §. elé, a mely igy hangzik: »A megelőző szakaszban kifejtett 24*