Képviselőházi irományok, 1905. I. kötet • 1-66., I-IX. sz.
Irományszámok - 1905-53. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése a király megsértésének nyomtatvány utján elkövetett vétségével, valamint nyomtatvány utján elkövetett becsületsértés és izgatás vétségével vádolt dr. Lengyel Zoltán orsz. képviselő mentelmi ügyében
66 52—53. szám. az 1904. május 25-én megjelent 786. számában egy, tehát összesen hét (7) oly, brémai és hamburgi czégektől eredő kivándorlási hirdetmény jelent meg, a mely czégeknek a kivándorlás közvetítésére a m. kir. belügyministertől engedélyük nincs. Az ily hirdetmény közzététele az 1903. évi IV. t.-cz. 48. §-ába ütköző kihágást állapít meg a közzétevő ellen. A budapesti kir. törvényszék vádtanácsa 5239/B. 1905. sz. végzésében Rónai Mór és Pór Géza ellen elrendelt vizsgálatot helybenhagyván, illetőleg a nevezettek által a vizsgálóbírónak erre vonatkozó határozata ellen beadott felfolyamodásokat elutasítván, útmutatást ad arra nézve, hogy a vizsgálat lesz hivatva a felelősség kérdését tisztázni, a mennyiben az egyik terhelt Rónai Mór akként védekezik, hogy a hirdetmények közzétételét dr. Lengyel Zoltán mint főszerkesztő rendelte el, kinek tudta és beleegyezése nélkül semmiféle közlemény vagy hirdetmény a lapban nem jelenhet meg. A budapesti kir. törvényszék vizsgálóbírójának 5239/1905. sz. megkeresése alapján a budapesti kir. főügyész 1666/f. ü. 1905, sz. a. kelt fölterjesztésében kéri dr. Lengyel Zoltán orsz. képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését, hogy ellene is kiterjeszthető legyen a vizsgálat. A mentelmi bizottság tisztelettel javasolja, hogy a neyezett orsz. képviselő Mentelmi joga föl ne függesztessék, mivel maga a budapesti kir. ügyészségnek 3159. számú vizsgálat elrendelése tárgyában előterjesztett indítványában is ama, jogosnak látszó gyanúnak adatik kifejezés, hogy a felelősséget dr. Lengyel Zoltánra hárítani törekvő Rónai Mór terheltnek egymagában álló vallomása aggályosnak tekinthető, — s mivel ettől el is tekintve a lapnak nem dr. Lengyel Zoltán a felelős szerkesztője, s hogy ezekből kitünőleg a dr. Lengyel Zoltán orsz. képviselővel szemben megindítani óhajtott bűnvádi eljárás politikai zaklatást képez. Kelt Budapesten, a magyar képviselőház mentelmi bizottságának 1905. évi május hó 11-én tartott üléséből. Gál Sándor s. k., Kolosi József s. k., a mentelmi bizottság elnöke. a mentelmi bizottság előadója. ÉSS. $iáiii» A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése a király megsértésének nyomtatvány utján elkövetett vétségével, valamint nyomtatvány utján elkövetett becsületsértés és izgatás vétségével vádolt dr. Lengyel Zoltán orsz. képviselő mentelmi ügyében. A budapesti kir. büntető törvényszók megkeresése alapján a budapesti kir. főügyész folyó évi márczius hó 10-én 1313. sz. a. kelt felterjesztésében a fentebb említett háromrendbeli vétség miatt vádolt dr. Lengyel Zoltán orsz. képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kéri a bűnvádi eljárás folytathatása czéljából.