Képviselőházi irományok, 1901. XXXVI. kötet • 681-703., CXXXII-CLXV. sz.

Irományszámok - 1901-689. A Horvát-Szlavonországokkal megujítandó pénzügyi egyezmény tárgyában kiküldött magyar országos bizottság jelentése

166 689. szám. Válasz a magyar országos bizottság válaszüzenetére. A magyar országgyűlés igen tisztelt országos bizottságának. A magyar országgyűlés igen tisztelt országos bizottsága az 1903. évi február hó 14-én kelt üzenetében, melylyel a horvát-szlavón országos bizottságnak 1902. évi április hó 18-án kelt nunciumara válaszol, azon reményének adott kifejezést, hogy sikerülni fog az eddigi tárgyalások során felmerült nézeteltéréseket szóbeli úton kiegyenlíteni s azt indítványozza alulírott bizottságnak, hogy a további tárgyalások szóbelileg folytattassanak. A Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok országgyűlésének országos bizottsága elfogadja ezt az indítványt, de szükségesnek tartotta mégis ezen üzenet megírását; nem ugyan azért, mintha az 1902. évi április hó 18-án kelt üzenetében kifejtett nézetei ujabb megerősítésre szorulnának, hanem azért, hogy az igen tisztelt magyar országos bizottság figyelmét egynémely, az eddigi tárgyalások során felmerült s a szóbeli tárgyalások alkalmával mindenekelőtt megvilágítandó s eloszlatandó elvi ellentétekre irányítsa. Alulírott országos bizottság egyetért ugyan az igen tisztelt magyar országos bizottságnak ama nézetével, hogy az 1868: I. (XXX.) t.-czikk 13. §-a kivételt tartalmaz a 11. és 12. §-okban foglalt szabály alól, de nem járulhat hozzá azon magyarázathoz, hogy a 13. §. érvénye magától megszűnik, ha annak megújítása a két fél közti egyezmény útján nem sikerülne. ..: Mi az 1902. évi április hó 18-án kelt üzenetünkben kifejezetten hangsúlyoztuk, hogy a 13. §. országaink államjogi helyzetének szükséges következménye, melynél fogva azok jövedelmeiket önállóan meg nem állapíthatják s azokkal önállóan nem rendelkezhetnek. \ Horvát- ós Szlavonországok tudatában vannak mindenkor annak, hogy a kiegyezési törvény 11. és 12. §-a szerint adóképességük arányában tartoznak a közös költségekhez járulni; az ilyen hozzájárulás azonban feltételezi, hogy jövedelmeikkel rendelkezhessenek is, mert rendelkezési jog nélkül a feltétlen hozzájárulás el sem képzelhető. Miután pedig az 1868: I. (XXX.) t.-czikk úgy a jövedelmekkel, valamint a közös kiadásokkal való rendelkezést is az állami közösségre bizta, garancziát kellett nyújtania Horvát-és Szlavonországoknak arra nézve, hogy saját szükségleteiket is fedezhetni fogják; ezt a garancziát a törvény a 13. §. alakjában nyújtotta. De azért érintetlenül maradt a 11. és 12. §-ok elve, mert a kiegyezési törvény a 27. §-ban kifejezetten meghatározza, hogy Horvát- és Szlavonországok azzal a felesleggel, a mely a közös kiadások fedezése után fenmarad, szabadon rendelkezhetnek. Ezért is lett a 13. §. határozmánya a törvényben arra a helyre téve, a hol van, t. i. a 14. §. elé, a mely így hangzik : »A megelőző szakaszban kifejtett elv alapján egyrészről Magyarország, másrészről Horvát- és Szlavonországok közt a következő pénzügyi egyezség jött létre.« A §§-ok ezen elrendezéséből nyilván következik, hogy a 13. §. nem szűnik meg minden tíz évben, sőt, hogy a 11. és 12. §§-okkal együtt elvi határozmányt tartalmaz és csak a 14. §. után következik az az egyezmény, a mely egy meghatározott idő elteltével megszűnik.