Képviselőházi irományok, 1901. XXXV. kötet • 640-680., CXV-CXXXI. sz.
Irományszámok - 1901-676. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a kaposvár-barcsi helyi érdekű gőzüzemú vasut engedélyezésének megtörténtéről
270 676. szám. menye alapján megállapítandó szükséghez képest — a pálya egyik vagy másik, esetleg' mind a két oldalán megfelelő hosszban, irányban és módon szabályozandok, valamint a szükséges biztosítási és védművekkel látandók el. Egyben megállapíttatik, hogy mindazon esetekben, a midőn a pályatengelyre merőlegesen álló műtárgyaknak előállítása csak az áthidalandó vizfolyások vagy utak oly mérvű és irányú áthelyezésével, illetve szabályozásával volna lehetséges, mely a vízlefolyásra, illetve közlekedésre, vagy más tekintetben zavarólag ós károsan hathatna, általában pedig sérelmekre szolgáltathatna okot, a helyi viszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek megfelelő irányban a pályatengelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendők és építendők. Ferde műtárgyaknál az előirt tiszta nyílás nem a pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értetik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, a hol a kellő szerkezeti ós átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vizfolyások, utak stb. még , megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, és ha esetenként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívánatossá avagy szükségessé, hogy .úgynevezett nyilt szerkezetű műtárgyak alkalmaztassanak, mint fedett vagy boltozott átereszek — és pedig kőből vagy téglából — a pályaszinig számított legalább 0'eo m. magas felültöltőssel állítandók elő; azonban 1 ilynemű műtárgyak helyett — ha azok csak csekélyebb mennyiségű és magasságú; víz levezetésére szolgálnak — bezárólag 2'o mi nyílásig betoncső-átereszek is lesznek építhetők, melyek — a szükséghez képest — homlok- ós szárnyfalakkal, valamint a talaj- ós egyéb helyi viszonyoknak megfelelő alapozással látandók el. : • Vasúti betoncső-átereszek felültöltésének a magassága — szintén a pályaszinig számítva — kisebb nem lehet, mint l"o {egy) méter. A betoncső-áteresztők készítéséhez — mint kötőanyag — csakis portlantczement: használható. A nyilt vasúti műtárgyak hidfői és szárnyai kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig bezárólag 2"o m. nyilasig tölgyfából ós ennél nagyobb nyilasoknál vasból létesítendők. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek előállítandók, az illető szabványokban vagy építési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapíttatni. ; A szabványrajzok vagy építési részlettervek megállapításához, avagy az elrendeléshez képest, különösen nagyobb nyílású vagy magasságú, valamint állomások és kitérők közelében fekvő műtárgyak is megfelelő korlátokkal látandók el. A nyilt vasúti átereszek és hidak hordszerkezetei általában 6.000 kilogramm keréknyomás ós a szabályszerű terhelési Séma, illetve igénybevételek alapulvételével számítandók és szerkesztendők. Oly vonalrészeken, a melyeken elsőrendű vasúti felépítmény lesz alkalmazandó, a pályatest és a vasúti műtárgyak is elsőrendű vasutaknak megfelelően állítandók elő. Támasztó- és bélésfalak építéséhez kő- vagy téglaanyag használandó. A szerint, a mint az — tekintettel a czólra és rendeltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre — megengedhetőnek fog találtatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok esetleg habarcs nélkül, szárazon is lesznek rakhatók. Pályaáthidalások hidfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei és boltozatai — a mennyiben ilynemű műtárgyak az engedélyezett vasúton egyáltalában kivitelre kerülnének — kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig a netalán előforduló esetekben történendő megállapításhoz, illetve elrendeléshez képest fából