Képviselőházi irományok, 1901. XXXV. kötet • 640-680., CXV-CXXXI. sz.
Irományszámok - 1901-640. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése az 1903. julius 29-iki ülésében történtek tárgyában
640. szám. 5 van ott. Míg én megyek fel, látom, hogy az elnök mögött zajongtak és kiabáltak, ki vele, ki vele, meg mindent. Mikor én felmegyek a lépcsőn, az elnök úr meglát engem. Lehet, hogy azt gondolta, hogy én inzultálni akarom, de én mondhatom, hogy egy hangot sem ejtettem ki, míg mentem fel a lépcsőn. Mikor megyek fel a lépcsőn, hozzám kiáltja az elnök, a ki hozzám nyúl, a halál fia. Erre mondtam én azt, a mit a házban nem mondtam meg, mert kissé drasztikus: de annak az elnöknek, a ki törvénytelenséget követ el, az alól én kihúzom a széket. Ezt azonban én csak arra a fenyegetésre mondtam, hogy a ki hozzám nyúl, a halál fia. Akárki rólam mást állít, az azt csak abban a tumultusban, a hol nem lehetett megkülönböztetni a hangokat és az egyéneket — ennek behatása alatt mondhatja. Az én kijelentésem válasz volt az elnöki kijelentésre. Az a kijelentés csak akkor szaladt ki a számon, mikor az elnök úr azt a fenyegetést mondta, hogy a ki hozzám nyúl, halál fia. Én nem akartam hozzá nyúlni ós mintegy csak feleletül mondtam neki. Rdth Endre: Láttam felfutni Rátkayt, láttam, hogy a falhoz tántorodott. Hallottam, a mint az elnök úr Szőtshöz és Farkashoz szólva, a kik folyton az elnöki tekintélyről beszéltek, azt mondta, hogy a ki hozzám nyúl, meghal. Erre jöttek fel az ellenzéki emberek, a kik azonban inkább egymás közt veszekedtek, meg velem is, a ki vissza akartam őket tartani, hogy a dobogóra ne jöjjenek fel. Nekem az a benyomásom, hogy nem az elnök úr, Hentaller és Posgay közt folyt le az a jelenet, hanem ők egymás közt lármáztak és velem. Mikor Farkas felszaladt, letette a házelnök elé a lapot, a házelnök úr rátette a jobb kezét. Ekkor történt a futás, mindenki rohant ós magam sem tudom, hogy miért rohantam. En közvetlenül ott álltam Tallián alelnök mellett. Mikor ő beszólt, ezt hallotta Tallián ós hangosan mondta, hogy menjetek innen, ne védjetek engem stb. Erre jött egy szünet, majd azt mondta, hogy »a ki hozzám nyúl, az meghal.« Megdöbbentő volt oda fenn az a tumultus, mely minden oldalról jött. Lehet, hogy az elnök úr maga abban a meggyőződósben volt, hogy ellene akarnak valamit csinálni. Arra határozottan emlékszem, hogy az elnök úr előbb használta ezt a kifejezést és akkor Hentaller is rekedten kiabált valamit, a mire azonban nem emlékszem. Posgaynak a nyilatkozata a valónak nagyjában megfelelt, de hogy feltételes volt-e az ő kiáltása, vagy nem, azt nem tudom. Az elnök úr semleges szerepet játszott, egymás közt folyt a veszekedés. Szőts Pál, a ki maga is elismerte, hogy én az urakat kértem, hogy ne veszekedjenek, először rám támadt, sőt Smialovszky is, a kiket én jobb karral visszatartottam, a bal karral pedig Hentallert és Posgayt. Sturmán maga is, midőn felizgatva felrohant, csak ott kérdezte, hogy mi történik. Az elnök urat senki meg nem érinthette, nem bánthatta. E közben feljött Posgay, az egyik lába A^olt csak az elnöki emelvényen és valamit kiáltott az elnökre, valami olyat, a mi positiv állításnak nem lett volna helyes. En csitítottam őket s velem veszekedtek, Hentaller például formálisan összeszidott engem. Emlékezem Posgay Miklósra, a ki felülről az első lépcsőn állt. Mikor Szőts az iratot kivette az elnök keze alól, láttam Rátkayt, a mint visszatántorodott, gombolta a mellényét, a mely ki volt gombolva és láttam, a mint fújt magából. Hentaller beszédét az alelnök úr nem is hallhatta, mert már akkor ott lárma volt. Sturmán György: En részemről, az alatt a dulakodás alatt, mely az elnöki emelvényen folyt, annyira izgatott állapotban voltam, hogy objectiv megfigyeléseket nem tehettem. Felsiettem abból a czélból és okból, hogy védelmére keljek — úgy látszott — megtámadott barátaim, képviselő- és elvtársaimnak. Azonban felérkezvén az elnöki emelvényre, nagy megnyugvással láttam, hogy az egész alulról sokkal komolyabbnak nézett ki ? mint a hogy tényleg történt. :
