Képviselőházi irományok, 1901. XXXIII. kötet • 532-553., XCVII-CXIV sz.
Irományszámok - 1901-541. A pénzügyi bizottság jelentése „a m. kir. államvasutak hálózatának kibővítéséről, vasuti és más beruházásokról, valamint a szükséges költségek engedélyezéséről” szóló 514. számú törvényjavaslatról
541. szám. 109 mébe való átvétele iránt az ungvölgyi helyi érdekű vasút részvénytársasággal az állam nevében oly szerződést köthessen, melyben a bérbe vett vasút esetleges megváltására az 1880. évi XXXI. törv.-czikk 2. §-ában felállított elvektől eltérő azon módozat állapítható meg, mely szerint a bérbevett vasút, tekintet nélkül a megváltás időpontjára, az engedélyidő első harmincz évén belül is bármikor a bérösszegnek megfelelő évi járadék alapján megváltható. Ha a kormány ezzel az utóbbi felhatalmazással él és a bérbevétel iránt a szerződóst megköti, e jogügylet és az arról kiállított okirat, valamint a bérösszegek felvételéről nyugtatványok után járó bélyeg ós illeték, nemkülönben a bórjáradék után fizetendő minden adó alól való mentesség biztosíttatik. Felhatalmaztatik továbbá a kormány arra is, hogy a marosvásárhely—szászrégeni helyi érdekű vasutvonalat az 1880. évi XXXI. és az 1888. évi IV. törvényczikk alapján, esetleg az ezekben a törvényczikkekben felállított elvektől eltérőleg az elsőbbségi részvényeknek évi járadék alapján, a törzsrészvényeknek pedig névértékben való beváltása utján az állam részére megválthassa. 3. §. Utasíttatik a kormány, hogy: 1. az ungvölgyi helyi érdekű vasút vonalának másodrangú főpályává államköltségen való átalakítása iránt az intézkedéseket megtegye, vagy az ungvölgyi helyi érdekű vasút vonalának másodrangú főpályává leendő átalakítása és az e czélra szükséges tőke beszerzése iránt a helyi érdekű vasút részvénytársasággal a társasági vonal állami bérbevételére vonatkozó szerződés keretében megállapodásokat létesítsen; 2. a marosvásárhely—szászrégeni helyi érdekű vasútvonalnak másodrangú főpályává államköltségen való átalakítása iránt az intézkedéseket megtegye; 3. az előző 1. és 2. §-okban megállapított építkezésekkel egyidejűleg a magyar királyi államvasutak csap—ungvári és kocsárd—marosvásárhelyi vonalainak másodrangú főpályákká leendő átépítése, valamint a csap—nyíregyházai vonal teljesítőképességének emelése és Mádéfalva állomás bővítése czéljából szükséges kiegészítési munkálatokat végrehajtsa. 4. §. Felhatalmaztatik a kormány, hogy a jelen törvény 1. §-a szerint Nagy-Bereznától az Uzsok melletti magyar-gács határig építendő vasútvonalnak az osztrák területen Turkán és Samboron át Lembergig tervezett állami vasúthoz való csatlakozása, valamint az ezzel összefüggő üzleti és forgalmi kérdések rendezése iránt a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormányával megfelelő megállapodásokat létesítsen. Felhatalmaztatik végül a kormány, hogy a m. kir. államvasutak Ogulin állomásából kiágazólag a boszniai határig Bihács irányában vezetendő gőzmozdonyú vasút terveit államköltségen elkészíttethesse és a vonal építésének biztosítása iránt a 6. szakasz 11. pontjában megállapított hitel keretén belül intézkedhessek.