Képviselőházi irományok, 1901. XXXIII. kötet • 532-553., XCVII-CXIV sz.

Irományszámok - 1901-541. A pénzügyi bizottság jelentése „a m. kir. államvasutak hálózatának kibővítéséről, vasuti és más beruházásokról, valamint a szükséges költségek engedélyezéséről” szóló 514. számú törvényjavaslatról

541. szám. 99 A földmivelési minister úr az általa pótlólag benyújtott 14. §. ezen módo­sításához, a mely szerint vissza nem térülő segélylyel a közgazdasági alap terhére csakis kisgazdák és kisgazdákból alakult kender- és lentermelő és kikészítő, tejtermelő és kikészítő szövetkezetek támogathatók, azzal a kijelentéssel járult hozzá, hogy e kedvezőbb támogatási mód alkalmazásának nem képezheti akadályát azon körülmény, hogy ezen szövetkezetekbe egyes nagyobb termelők is felvétetnek, feltéve, hogy e mellett is a kisgazdák e szövetkezeteknél számszerű erős túlsúly­ban vannak. A pénzügyi bizottság egyetért e magyarázattal, mert egyrészt a ter­melési körzetek szerint alakuló kikészítő és feldolgozó szövetkezetekből egyes nagyobb termelők kizárása czélszerű már azért sem lenne, mivel ez esetben a szövetkezetekben a kellő szellemi vezetés hiányoznék és mert másrészt a kister­melők e méltányossági tekintet érvényesítése következtében a javaslat által részükre biztosított előnyöktől meg nem foszthatok. A pénzügyi bizottság meg van győződve, hogy a kormány a visszatérítési kötelezettség nélkül adandó előlegek utalvá­nyozásánál mindig szem előtt fogja tartani azon czélzatokat, a melyek a bizott­ságot és a törvényhozást is ezen kivételes kedvezmény megadására indították. A törvényjavaslat 15. §-ának, (eredeti szöveg 14. §.) harmadik bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a kormánynak a beruházási törvényben foglalt egyes munkálatok végrehajtására ós beszerzések foganatosítására eddig tett intézke­dései és eddig eszközölt kiadásai jóváhagyatnak. Ezen intézkedésre való tekin­tettel fölvilágosítást kértünk a kormánytól, melyek azon munkák, melyek eddig megkezdettek, illetve melyek azon összegek, melyek eddig kiadattak. Erre vonatkozólag a következőket van szerencsénk jelenteni: A törvényjavaslat 6. §-ában fölsorolt munkák közül megkezdetett: 1. a nagyberezna—országhatárszéli vasút építése; 2. a székely vasutak építése. Az első tétel alatt foglalt vasút építésére eddigelé 5,930.300 korona, a székely vasutak építésére 420.500 korona adatott. A törvényjavaslat 6. §. 3. és 4. pontja alatt fölvett baja—báttaszóki vasút ós dunai híd, illetve komarom—érsekújvári vasút és dunai híd építésének elő­munkálatai megindíttattak; kiadatott 24.800, illetve 29.300 korona. A törvényjavaslat 6. §-ának 6. pontja alatt foglalt galánta—zsolnai vonal második vágányának előmunkálataira kiadatott 10.100 korona. A törvényjavaslat 6. §-ának 8. pontja alatt egyes állomások teljesítőképes­ségének fokozására fölvett 5,000.000 korona terhére kiadatott 500.000 korona. A törvényjavaslat 6. §. 9. pontjában mozdony-beszerzésekre fölvett 7,000.000 korona terhére készletgyártás czimén engedélyeztetett 10 darab gyorsvonatu mozdony és 14 darab másodrangú mozdony gyártása 1,620.000 korona erejéig. A törvényjavaslat 6. §-ának 1. 2. és 3. tétele alatt fölvett vasutvonalak épí­tési és felszerelési költségeiben forgalmi eszközök beszerzésére előirányzott összeg terhére megrendeltetett 20 darab III. q. sorozatú mozdony 1,494.000 korona összeg­erejéig, a miből 351.000 korona az 1895 : VII. t.-czikkel a székely vasutak épí­tésére engedélyezett hitelnél elért megtakarításokból fedeztetik. A törvényjavaslat 13. §-ának 2. a) pontja alatt fölvett 14,000.000 korona terhére a zólyombrezói gyárak kibővítésére kiadatott 3,000.000 korona. A törvényjavaslat 13. §-ának 3. a) pontja alatt állami közutakon levő hidak építésére és átépítésére fölvett 7,500.000 korona terhére, miként ez az 1902. évi költségvetés előterjesztésekor a kormány által bejelentetett, nagyobb mérvű meg­rendelések történtek. Engedélyeztetett eddig 3,955.000 koronára rugó munka, a miből kiutalványoztak)tt 2,387,572 korona 30 fillér, 13*

Next

/
Thumbnails
Contents