Képviselőházi irományok, 1901. XXXII. kötet • 514-531., LXXIX-XCVI. sz.

Irományszámok - 1901-514. Törvényjavaslat, a magyar királyi államvasutak hálózatának kibővítéséről, vasuti és más beruházásokról, valamint a szükséges költségek engedélyezéséről

44 514. szám. A múltban, midőn világszerte a vastermelés és fogyasztás között megvolt a helyes arány s a külföldi gyáraknak nem volt okuk a magyar piacznak külön kedvezéseket nyújtani, a szóban forgó hátrány a magyar vasgyárakat kevésbbé érintette, mert azt, — bár a fogyasztó közönség ós a vasat feldolgozó ipar rovására, — a vám és szállításidíj arányában felemelt, tehát a külföldieknél magasabb eladási árak által azon mértékig ellensúlyozhatták, a melyet a gyárakba fektetett tőke kellő gyümölcsöztetése megkívánt. A vasiparnak az utolsó évtizedben úgy nálunk, mint a külföldön új ipartelepek létesítése és a meglevők termelőképességének fokozása folytán bekövetkezett és a szükségletet messze meghaladó fejlődése egyrészt az évtized második felében beállott általános gazdasági pangás, másrészt azonban a vaspiaczon a kereslet és kínálat egyensúlyát gyökeresen felforgatta és oly áralakulásokat szült, melyek a kedvező viszonyok között működő vasgyárak jövedelmét is erősen csorbították, a mostohább viszonyokkal küzdő és ezek között a magyar vasgyárak jövedelmezőségét pedig kétségessé tették. Minthogy nem valószínű, — s a fogyasztók és tovább feldolgozók érdekében nem is kívánatos, — hogy a közel jövőben, sőt tekintettel az amerikai vasipar felől fenyegető versenyre, egyáltalában ismét állandóan oly áralakulás következzék, a mely mellett a drágábban termelő vasművek is haszonnal űzhetnék a vasgyártást, ezen gyárak elértéktelenedésének más módon kell elejét venni. Ez a feladat, minthogy a munkások keresetét csorbítani ma, midőn a megélhetési viszonyok egyre súlyosbodnak, embertelenség, sőt részben lehetetlen volna, csakis oly berendezések létesítése által oldhatom meg, a melyek vagy a termelési költségeket munka- és anyagmegtakarítás által apasztják, vagy a minőség-javítás által a gyártmányok eladási értékét emelik. A külföldi vasgyárak ily irányban már is lázas tevékenységet fejtvén ki, a magyar vasgyárak sem zárkózhatnak el attól, hogy letfentartasuk érdekében hasonló útra lépjenek. Az előirányzott 14 millió az állami vasgyárakra vonatkozólag van hivatva az előadott czélt szolgálni. A szóban forgó hitel tehát nem kívánja az állami vasgyárak termelőképességét fokozni más hazai gyárak által is űzött gyártási ágakban, az ily extensiv fejlesztés a mai viszonyok között, — ha akár az állami, akár a magángyárak körében mutatkoznék arra törekvés, — mint elhibázott el volna ítélendő. A hitel czélja első sorban az állami vasgyárak intenzív fejlesztése, nevezetesen a gyártási költségek apasztasát és a gyártmányok minőségének javítását czélzó berendezések létesítése, továbbá bizonyos administrativ és emberbaráti szükségletek kielégítése, végül a gyárak jövőjének biztosításához szükséges vasércz és tüzelőanyag megszerzése. A termelőképesség fokozása csak a vont és hengerelt csövek tekintetében terveztetik, a melyeket az országban egyedül az állami gyárak állítanak elő, de a szükségletet fedezni mai berendezéseik mellett még nem képesek. Uj czikkek gyártása közül pedig csak a vizgázzal forrasztott üreges testek előállítása vétetik kilátásba, a mennyiben ezek az országban egyáltalán nem készülnek, s a magánipar, jóllehet azok gyártásának átvételével a kormány által megkináltatott s jóllehet azok szükségességét elismerte, gyártásukra berendezkedni nem volt hajlandó. A hitel felhasználását illetőleg, tekintettel arra, hogy a munkálatok végrehajtására szükséges idő alatt a szükségletek változhatnak, csak előleges megközelítő tervezet készülhetett, a melyre nézve a módosítás lehetőségét fenn kell tartani. Ezen előleges tervezet a következő tételeket foglalja magában: 1. Az állami vasgyárak munkásai között erősen pusztító s a gyárak jótékonysági alapjait is erősen terhelő tüdőgümőkór leküzdésére munkás-sanatorium létesítése 570.000 K.