Képviselőházi irományok, 1901. XXXII. kötet • 514-531., LXXIX-XCVI. sz.
Irományszámok - 1901-514. Törvényjavaslat, a magyar királyi államvasutak hálózatának kibővítéséről, vasuti és más beruházásokról, valamint a szükséges költségek engedélyezéséről
32 514. szám. és hogy ezen elégtelen eszközök is elforgácsolódtak azzal, hogy a törvény a megyei útalapnak helyi érdekű vasutak czóljaira való igénybevételét megengedte. Egyes vármegyék már a közúti törvény életbe lépése idejében és azóta is megszakítás nélkül csakis állami támogatás mellett voltak képesek törvényhatósági közutaikat jó, avagy csak tűrhető karba helyezni. Ezek közé a felsővidéki és egyes erdélyi vármegyék tartoznak, melyek hadászatilag fontos utakat tartanak fenn, és melyeknek útadó-jövedelmük közgazdasági viszonyaik nyomasztó volta következtében korlátolt. A közlekedési igények fokozódása következtében, de a helyi érdekű vasutak támogatása miatt is, a törvényhatóságoknak, különösen a vármegyék nagyobb részének közúti alapjaik anyagi ereje annyira meggyengült, hogy közutaik kiépítésénél kénytelenek voltak az állami támogatást kérni és igénybe venni. Az állami költségvetés keretei természetszerűleg nem nyújthattak fedezetet a törvényhatóságok messzemenő segélyezésére, és beállott sok helyt az az állapot, hogy a törvényhatóságok közúti alapjaira nehezedő terhek, s jogerősen elvállalt kötelezettségek az úthálózat apasztását vonták maguk után, s ott, a hol ez nem volt lehetséges, az útfentartás és kezelés költségeit kellett a végső határig leszállítani, sőt a közúti alapból fedezendő egyes kiadásokat (pl. törzskönyvezési költségek, viczinális közutakhoz való hozzájárulások stb.) részben, vagy egészben törölni, vagy elhalasztani. Ezen helyzetben a kormány azon törvényhatóságokat, melyek útadó-bevételeikből közúti szükségleteiket nem voltak képesek fedezni, — a tényleges szükséghez képest, — a költségvetési hitel keretén belül, a mutatkozó hiány fedezhetése czéljából, segélyben részesítette, sőt a különös szempontokból fontos közutakat fentartó s rósz anyagi viszonyok között levő törvényhatóságokat ezen utak fejleszthetése érdekében is támogatta, sok esetben pedig teljesen új útvonalak kiépítésére is nyújtott államsegélyt. Kísérlet tétetett továbbá némely törvényhatóságokban oly irányban, hogy a rendelkezésre álló költségvetési hitel egy részének, előremenőleg történt lekötésével megállapított programm mellett, legalább a közforgalmi, közgazdasági és hadászati szempontból különösen jelentős közutaikat kiépíthessék; mely esetben a hiányzó tőke esetleg kölcsön által való fedezhetése esetén, az évi annuitás, mint államsegély engedélyeztetett. (Bereg, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bars, KisKüküllő, Szatmár, Nagy-Küküllő, Szabolcs vármegyékben vétetett eddig foganatba ez az eljárás.) A segélyezésnek ez a módja is azonban, részben a költségvetési hitel aránylag csekély volta miatt (1,200.000 K). részben azon körülmény folytán, hogy a kereskedelemügyi kormány más, közutaikat önerejükből fentartani nem képes törvényhatóságok méltányos igényeit nem mellőzhette, csak részleges, az egész ország úthálózatához viszonyítva, csekély eredményt mutatott fel, s az utak építése csak igen lassan haladt előre. Végeredményben a törvényhatóságok egyik legfontosabb feladatuknak, — hogy t. i. közutaikat rendszeresen kiépítsék — mindez ideig nem voltak képesek megfelelni. Hogy egy általános és a kérdést gyökereiben megoldó actió indokait kétségen kívül állítsuk, nem elég csak azt beigazolni, hogy a törvényhatóságok eddig lefolytatott törekvései és munkája nem hozta meg a kivánt eredményt, hanem ki kell mutatnunk azt is, hogy a törvényhatóságok még kiépítetlen törvényhatósági közutaikat a rendelkezésükre álló eszközök (1890. évi I. t.-cz. 22. §-a a vámbevételek, községeknek az átkelési útszakaszok utáni hozzájárulása, az uti kiadások fedezésére alkalmas alapok jövedelme, az útadó természetbeni lerovásából várt fedezet, az eddigi államsegély) felhasználásával s az 1890. évi I. t.-cz. 23. §-a
