Képviselőházi irományok, 1901. XXXI. kötet • 486-513. sz.

Irományszámok - 1901-502. Törvényjavaslat, a vármegyei alkalmazottak(tiszti-, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet) illetményeinek szabályozásáról

100 502. szám. hosszas történelmi fejlődésen alapuló feladatkör részletes ismertetésébe bocsátkoznám. Csak néhány szóval kivánom felhivni a tisztelt Képviselőház figyelmét erre az előkelő közigazgatási állásra, melynek kellő betöltése a legkülönbözőbb hivatali teendők elvégzésével, rendkivüli felelősséggel s e mellett még társadalmi szerepléssel is jár. Alig van az állami, vármegyei és községi életnek olyan megnyilvánulása, melyben a főszolgabíró hatékonyan közre ne működnék, a ki — mint társadalmi vezető tényező — egyúttal a nép társadalmi és nemzeti érzületére, közgazdasági és kulturális tevékenységére is jelentékeny befolyással van. Ha figyelembe veszszük egyfelől azt, hogy ennek a fontos hivatásnak kellő betöltése kiváló egyéni tulajdonságokat s anyagi áldozatokat is igényel, másfelől azt a körülményt, hogy a főszolgabirák előmenetele igen bizonytalan, sőt a főszolgabírói állás rendszerint a pálya befejezése szokott lenni, azt hiszem, az igazság és méltányosság követelményeinek teszünk eleget, ha a főszolgabirák kivételes javadalom-emelkedésére módot nyújtunk. Sőt az, hogy egyes kiváló főszolgabirák külső szolgálatukból való kimozdítás nélkül a helyszinén is előléphessenek, vagyis a központba jutás, t. i. főjegyzővé vagy árvaszéki elnökké való választás nélkül is, főszolgabirói állásukban előhaladhassanak, gyakran nem csupán egyéni, de közszolgálati érdek is. Az 1891: XVII. t.-cz. 27. §-ában foglalt azon rendelkezésnek — mely szerint a kir. törvényszéki elnökök, birák, járásbirák és ügyészek fontos közszolgálati érdekből eddigi szolgálati minőségükben való meghagyás mellett előhaladhatnak —• most analógia utján a közigazgatási szolgálatban legalább a főszolgabírókra való kiterjesztése annál inkább indokoltnak mutatkozik, mert a közigazgatási tisztviselő az állás természete szerint még inkább van helyhez kötve, mint a birósági vagy ügyészségi alkalmazott. Ezt a czélt kivánja megoldani az 5. §., melynek értelmében azok a főszolgabirák, a kik legalább 15 évi főszolgabirói működésük ideje alatt közigazgatási téren, tehát hivatali teendőik lelkiismeretes teljesítése s ezzel kapcsolatos társadalmi tevékenységük által kitűntek, a belügyminister hozzájárulásával vármegyei közgyűlési határozat alapján a VII. fizetési osztályba előléptethetők lennének. A törvény czélzatának — minden kedvezés vagy melléktekintet nélkül — tárgyilagos megvalósítására kellő biztosítékot fog nyújtani a hosszabb szolgálati idő kikötése, az érdemességnek az arra illetékes tényezők által való megbirálása, s végül a vármegye közönségének és a belügyministernek egyetértő elhatározása. 6. §. Az 1886: XXI. t.-cz. 57. §-ának g) pontja értelmében a főispán a mutatkozó szükséghez képest tiszteletbeli tisztviselőket nevezhet ki. Ezen a rendelkezésen kívül a vármegyei tiszteletbeli tisztviselőkre, ezek szolgálati viszonyaira, illetményeire stb. vonatkozólag törvényeinkben semmiféle más intézkedés nincs. Az illetményekre vonatkozó törvényes rendelkezés hiányában a kérdés tisztázása s az esetleges félreértések elkerülése végett feltétlenül szükségesnek vélem, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően törvényben mondassák ki, hogy a tiszteletbeli tisztviselőt a valóságos állással egybekötött javadalmazás nem illeti meg, későbbi valóságos alkalmaztatása esetén pedig a tiszteletbeli állásban eltöltött szolgálati idő a magasabb fizetési fokozatba, illetőleg fizetési osztályba való előléptetésre semmiféle jogczímet sem ad. Igaz ugyan, hogy a tiszteletbeli tisztviselők egy része tényleges szolgálatot is teljesít; más része azonban vagy e^yál%aián\ nem, vagy legalább rendszeresen f, •) M v