Képviselőházi irományok, 1901. XXX. kötet • 434-485., LXXVI-LXXVII. sz.

Irományszámok - 1901-464. Törvényjavaslat, az 1904. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról

278 463—464. szám. engedetlenséget tanúsított, javasolja a tisztelt Képviselőháznak, hogy Rátll Endre képviselő urat, a házszabályok 255. §-a alapján, a ház ünnepélyes meg­követésére kötelezze. Olay Lajos és Sebess Dénes képviselő urak különvéleményt jelentettek be, melyet az ügy tárgyalásakor fogunk előterjeszteni. Kelt Budapesten, a magyar képviselőház mentelmi bizottságának 1903. évi november hó 27-én tartott üléséből. Dr. Szivák Imre s. h, Mayer Eároly s. k, a mentelmi bizottság elnöke. a mentelmi bizottság előadója. 404. szsíni. Törvényj avaslat, az 1904. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról. A ministerium felhatalmaztatik, hogy a magyar korona országaiban az adókra és állami jövedékekre vonatkozó összes — jelenleg fennálló vagy ezután hozandó — törvényeket, azok időközben bekövetkezhető módosításainak figyelembevételével, az 1.904. év első négy hónapjában érvényben tarthassa és az ezek alapján befolyó adókból és egyéb bevételekből az állami kiadásokat a következő szakaszban meg­határozott módon fedezhesse. ' 2. §. A kiadásokra nézve az 1902. évi állami költségvetésről szóló 1902. évi XII. törvényczikk határozatai irányadók, ha azonban az 1903. évi állami költség­vetésről szóló törvényj avaslat a jelen törvény hatályának tartama alatt törvény­erőre emelkedik, az 1903. évi állami költségvetésről szóló törvénynek határozatai lesznek irányadók. Felhatalmaztatik egyúttal a kormány, hogy oly kiadásokat is fedezhessen a jelen törvény hatályának tartama alatt, a melyek időközben alko­tott külön törvények vagy törvényes intézkedések folytán fedezendok, de úgy ezen, valamint általában minden a jelen törvónynyel adott felhatalmazás alapján teendő kiadás az 1904. évi költségvetés keretébe lesz beillesztendő.

Next

/
Thumbnails
Contents