Képviselőházi irományok, 1901. XXVIII. kötet • 402-412. sz.
Irományszámok - 1901-412. Az igazságügyi bizottság jelentése a „magyar polgári perrendtartásról” szóló 102. számu törvényjavaslat tárgyában
412. szám. 323 Miután ez a rendelkezés kereskedői körökben ellenzésre talált és számos kereskedői testület a mai jog fentartását kéri, a bizottság a ministeri javaslat e §-át behatóan megvitatta. Ennek következtében a bizottság bővebben kivánja előadni azokat az okokat, a melyek e rendelkezés fentartására vezették. 1. A perjognak általános tótele, a melyet mindig és mindenütt elismertek, az, hogy az illetékességet rendszerint az alperesnek lakhelye állapítja meg. Ezt a rendelkezést az 1868. évi LIV. törvényczikk 30. §-a is tartalmazza. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy az alperes helyzetét rendkivül megnehezítené, ha a felperes őt bármely más bíróságnál beperelhetné. Ezen az általános elven az 1868 : LIV. t.-cz. 35. §-a nagy rést ütött, a mikor kimondotta azt, hogy könyvkivonati ós számlakövetelések bizonyos időn belül, bárkivel szemben azon hely bírósága előtt perelhetők be, hol a könyvek vitetnek. Ámbár a birói gyakorlat ezt a kedvezményt következetesen csak bejegyzett kereskedőknek adja meg, mégis az által, hogy ez az illetékesség mindenkivel szemben igénybe vehető, számos baj kútforrása lett. Egyes kereskedők megrendelés nélkül tömegesen küldöttek árukat a közönségnek és azután a vételárt saját bíróságuk előtt perelték; más kereskedők a megrendelésnek meg nem felelő árukat szállítottak, vagy túlzott vételár-követelésekkel zaklatták a vevőket. Ha ez a követelés nem rúgott nagy összegre, a járatlan ember inkább megküldötte az összeget, semhogy távollevő helyen a bíróság előtt megjelenni legyen kénytelen, vagy előtte ismeretlen ügyvédet valljon. Különösen visszás, hogy ezt az illetékességet a külföldi, főleg osztrák kereskedők is igénybe veszik. Az idevágó általános perjogi szabály szerint ugyanis, abban az esetben, ha Magyarországban osztrák állampolgár ellen az előtt a bíróság előtt is lehet pert indítani, a mely az osztrák törvény szerint ezekben a perekben nem volna illetékes, akkor a magyar honossal szemben Ausztriában is ezt az illetékességet lehet alkalmazni. Ezt az elvet kimondja a magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának 46. §-a és ez az elv ki van mondva az osztrák 1895. évi Jurisdictionsnorm 101. §-ában is. Ennek az elvnek alkalmazásával a magyar állampolgárt könyvkivonati illetékesség czímén bárhol külföldön perbe lehet idézni, habár a külföldi törvényhozások ezt az illetékességi okot nem ismerik. Az osztrák perrendtartás magyarázói különösen kiemelik a magyar jognak ezt a különös szabályát és az osztrák felperesek azzal számos esetben tényleg élnek is. Az ily alapon hozott osztrák ítéleteket azután a viszonosság elvénél fogva végre kell hajtanunk. Ez az illetékesség tehát igen sok esetben a hazai kereskedelem hátrányával a külföldi kereskedelem javára fogna érvényesülni. Az előfordult visszaélések arra vezettek, hogy a közönség körében az 1868. évi LIV. t.-cz. 35. §-ának módosítása iránt az óhaj mindinkább erősbödött. 2. A külföldi törvényhozások a könyvkivonati illetékességet egyáltalában nem ismerik. A német birodalmi perrendben nincs ilyen illetékesség. Az 1900. előtt hatályban volt német kereskedelmi törvény 325. §-a (egyezőleg a magyar kereskedelmi törvény 324. §-ával) kimondta ugyan, hogy a pénzbeli tartozásokat az adós saját veszélyére és költségére azon a helyen köteles fizetni, hol az ügylet megkötésekor a hitelezőnek kereskedelmi telepe vagy ilyennek nem létében lakása volt, de e §. második bekezdésében hozzá tette azt is, hogy ez a rendelkezés nem változtatja meg a törvényes teljesítési helyet sem az illetékesség tekintetében, sem más tekintetben. Az uj német kereskedelmi törvény mellőzte a fent említett §-t, úgy hogy kereskedőkre nézve is a német polgári törvénykönyv megfelelő rendel41*
