Képviselőházi irományok, 1901. XXVII. kötet • 387-401. sz.
Irományszámok - 1901-395. Törvényjavaslat, a magyar királyi államvasutak hálózatának kibővítéséről, vasuti és más beruházásokról, valamint a szükséges költségek engedélyezéséről
395. szám. 125 nak, mely egyszerre jó szinpadot, nézőteret, tanítási helyiségeket s igazgatói lakást nyerne az épületben. E ház bérjövedelme jelenleg 50.447 korona 14 fillér, a mi az egy milliónyi tőke 5°/ 0-os kamatozásának felel meg: e bérjövedelem a ház megvételével természetesen csökkenni fog, mert a helyiségek egy része kizárólag akadémiai czélokra fog használtatni, de még mindig jelentékeny jövedelmet fog a ház hajtani, mert nemcsak a bérlakások egy része lesz ezután is kiadható, hanem az Uránia Színház is folytathatja előadásait mindazokon a napokon, a melyeken az akadémiának a színpadra és a nézőtérre szüksége nem leend. E mellett figyelembe veendő az is, hogy a színművészeti akadémia jelenlegi kiadásainál a házbér gyanánt fizetett 4406 korona s az igazgató 1600 korona lakpénze, kerek összegben tehát 6000 korona meg fog takaríttatni. 6. Az igazságügyministeri tárcza körében tervezett építkezésekre nézve tisztelettel a következőket adom elő: a) A ministerium elhelyezésére szolgáló épületre elóirányzunk 3,500.000 koronát. Az igazságügyministerium ez idő szerint az 1885. évi IV. t.-czikk alapján az akkori földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium számára emelt állami épületben van a földmivelésügyi ministeriummal együtt az 1887. évi IV. t.-cz. rendelkezése folytán elhelyezve és pedig akként, hogy az igazságügyministerium az épület balszárnyának földszintjón, fél-, első és második emeletén összesen 117 szobát foglal el, a melyekért az 1902. óv végéig ministertanácsi határozat alapján az igazságügyi tárcza évi 51.000 koronával járult annak a kölcsönnek törlesztéséhez, a mely az első helyen idézett t.-czikk szerint ezen épület építési költségeinek fedezésére felvétetett. Ezen együttes elhelyezés, ha eredetileg megfelelt is az igényeknek, most már nem mutatkozik továbbra fentarthatónak. A földmivelésügyi ministerium rendelkezésére álló helyiségek ez idő szerint arra sem elegendők, hogy azokban ezen ministerium egyes ügyosztályainak mindegyike elhelyeztessék, annál kevésbbó lehet arról szó, hogy a fenhatósága alatt álló s helyben működő hatóságoknak az a része, a melylyel szorosabb érintkezési kapcsolat áll fenn, az épületben szintén elhelyezést nyerjen, a mi pedig úgy közigazgatási, mint szolgálati szempontból fölötte kívánatos lenne. De magának az igazságügyministeriumnak elhelyezése sem elégíti ki a jogos igényeket. A fogalmazó személyzetnek nem állanak a kellő számú helyiségek rendelkezésére s a meglevők is c'zélszerűtlen beosztásuk miatt kellően ki nem használhatók. A helyiségek nagy részének nincs külön bejárása, a minek következménye, hogy a tisztviselők egymást zavarják munkájukban. A félemeleti alacsony szobákban a számvevőség közegészségellenes módon van összezsúfolva s még így sem férvén el, egy részét a budapesti igazságügyi palotában kellett elhelyezni, nem csekély hátrányára a gyors közigazgatásnak, a felügyeletnek és szolgálatnak. A segédhivatalok túlzsúfoltak, az iratok, számadások elhelyezésére a gyakori selejtezések daczára sincs hely. A helyiségek elégtelensége folytán az előszobákul használt udvari szobákat legnagyobb részben hivatali helyiségekként kellett igénybe venni. Ámde ezen udvari szobák az előttük elvonuló boltozatos folyosó következtében sötétek, az itt elhelyezett tisztviselők tehát állandóan világítás mellett kénytelenek dolgozni.