Képviselőházi irományok, 1901. XXIV. kötet • 298. sz.
Irományszámok - 1901-298. Mellékletek
298. szám. 141 250-ik melléklet a 298. számú irományhoz. 9.425. ikt. sz.: A mezőtúri választókerület polgárainak népgyülése. lisztéit Képviselőház! Midőn nemzetünk ezredéves alkotmányát annyi küzdelem után népképviseleti alapra fektette, reményiette és hitte, hogy a népképviselet formájában és eszközeiben fogja birni a jogot és hatalmat arra, hogy a kormányt költekezéseiben ellenzőrizhesse, s a népet megvédje a kizsákmányolástól. Hitte, hogy a népképviselet mindig elég erős és független lesz, hitte, hogy a parlament hatalma annyira fölötte fog állani a kormánynak, hogy a közjog biztosítékai kimozdíthatatlanok lesznek, mint a föld sarkaiból. Fájdalommal tapasztaljuk azonban, hogy a parlament, a melyet a nemzet jogainak és anyagi érdekeinek ellenőréül állított, mindinkább cserben hagyja megbízóját: a népet és nemzetet, mert szomorú, de való, hogy amióta a parlamentáris kormányzatunk van, nemzeti jogaink nem hogy erősbülnének, de folyton csorbítást szenvednek, közterheink pedig megtízszereződtek, s a magyar nép már azon a ponton van, hogy összeroskad a közterhek súlya alatt. Es ennek daczára a kormány, melyre a nemzet vezetése van bízva, nem hogy a bajok orvoslására s az ország megmentésére sietne, de ismét oly törvényjavaslatokkal áll a parlament elé, melyek, ha törvénynyé válnának, még nagyobb és elviselhetetlenebb terhekkel sújtanák az amúgy is tönkrejutás szélére sodort nemzetet. Ilyen elsősorban a katonai létszám emelésére vonatkozó törvényjavaslat, melynek hirére a méltatlankodás moraja zúgott keresztül az országon, mert a nagyhatalmi állást, melylyel indokolják, a melynek belső tartalma úgy sincs, és a melynek csillogó fénye már annyi megszámlálhatatlan milliót emésztett meg a magyar nép becsületes keresményéből: a nemzet józanabb része úgy is csak szemfényvesztésnek és nagyzási hóbortnak tartja. Ha hazánk szabadsága és függetlensége követelné ezen ujabb, bár erőnket meghaladó pénz- és vóráldozatot: minden gondolkodás nélkül, rajongó lelkesedéssel ajánlanánk fel azt mi is, mint hazánk hű és igaz fiai. De nagy nemzeti és országos szükség nélkül, általános béke idején s ránk nézve úgyszólván teljesen idegen hadsereg részére, valóságos merényletnek kell azt tekintenünk, mely már egyébként is agyongyötört nemzetünk elszegényítésére, elgyöngítésére és politikai ellenállásának megtörésére s ez utón szabadságunk és függetlenségünk csekély maradókának elvesztésére is vezet. Tisztelt Képviselőház! Nincs a világtörténelemben példa arra, hogy egy nemzet, a mely vérével szerzett honában önállóságát, függetlenségét, szabadságát, szóval nemzeti létét egj ezredév vérzivatarain keresztül megvédte, hogy egy ilyen dicsőséges nemzet, mint a magyar, saját fiaiból idegen hadsereget tartson fenn, mely 'sem nyelvében, sem jelvényeiben, sem szellemében, sem viselkedésében, sem érzéseiben nem magyar, hanem idegen, sőt több mint idegen, valóságos ellenség. Yan-e nemzet a világon, mely tűrné, hogy fiait azért, mert hazájukban nemzeti nyelvüket használják, megbüntessék? A szégyen pírja borítja el arczunkat, ha hadseregünk nemzetietlen voltára gondolunk. És ennek a hadseregnek hozzunk ismét erőnket meghaladó ujabb pénz és véráldozatot ? Ezt tőlünk, tisztelt Képviselőház, kívánni nem lehet.
