Képviselőházi irományok, 1901. XXIV. kötet • 298. sz.
Irományszámok - 1901-298. Mellékletek
298. szám. 113 Telivér s magyar ajkú községünk a multakban is, úgy mint jelenleg, mindig a legelsők között állt az ujonczlétszám előállításánál, a mit bizonyít az, hogy míg községünk egy-egy sorozás alkalmával 30—40 Mollinári bakát s 10—-12 cs. és kir. huszárt adott a fekete-sárga zászló alá, a magyar jelvényekkel ellátott honvédségnek alig jutott tizedrésze. Magyar ember csak a magyar hazát szolgálhatja! Eletét, vérét csak a magyar hazának és a magyar királynak áldozza fel, mellékes idegen érdekeket szolgálni soha nem fogunk, alkotmányos jogainkat pedig gyakorolni és érvényre juttatni óhajtjuk. Midőn kérges markainkat az eke szarvától elvonjuk, kénytelenek vagyunk tollat ragadni ós súlyos munkák által elgyengült reszkető kezünkkel a fönnebb elősorolt panaszainkat megírni és azt a mélyen tisztelt Képviselőház asztalára letenni, a melyre közszellemünk felébredése késztet. Mélyen tisztelt Képviselőház! Hő óhajunk az, hogy vonják vissza ezen katonai javaslatot, a mi a hazára és népre oly terhet hoz, hogy össze kell alatta roskadni, vagy pedig előle kivándorolni leszünk kénytelenek. Mi szívesen adunk katonát az önálló magyar hadseregnek, de nem a fekete-sárga osztrák ármádiának. Ezen kérvényünk befejezésénél a legfőbb óhajunkat nyilvánítjuk ki, hogy a hazánkra és népünkre ezt a káros és terhes katonai javaslatokat vonja vissza a kormány és a kétévi katonai szolgálatot iktattassa törvénybe. Maradunk hazafiúi üdvözlettel: Fajszon, 1903. évi márczius hó 15-én. Szaladt András biró és 586 társa. 224-ik melléklet a 298. számú irományhoz. 8.944. ikt. sz.: A dunavecsei választókerület polgársága. Tisztelt Ház! A dunavecsei választókerület polgársága régóta aggodalommal kisérte figyelemmel a kormány által benyújtott katonai javaslatok tárgyalását és hogy eddig nem emelte fel tiltakozó szavát, mint sok más választókerület az országban, annak oka az, mert megvan benne az a magyar embert jellemző higgadtság és élt benne az a remény, miszerint belátva a kormány, mily általános az elkeseredés ezen javaslata ellen, azt le fogja venni, illetve vissza fogja vonni. Fájdalom, a kormány hazafiságába vetett ezen reményünkben csalatkoztunk, az igaz, hogy nem először, de adja Isten, hogy utoljára. Ha végig nézünk kerületünkön, ha végig nézünk országunkon, nem látunk egyebet, mint a polgárok végtelen nyomorát, kik kétrét görnyedve nyögnek a túlterheltség miatt, mit az egyenes és közvetett adók okoznak. Nem tudunk annyit keresni, hogy törvényes kötelezettségeinknek eleget tegyünk; nem vagyunk képesek gyermekeinket iskoláztatni, mert nincs módunkban számukra ruházatról Képvh. iromány. 1901—1906. XXIV. kötet. - 15
