Képviselőházi irományok, 1901. XXIV. kötet • 298. sz.

Irományszámok - 1901-298. Mellékletek

110 298. szám. tekintetbe véve a magyar nemzetnek Ausztriával 1868-ban kötött kiegyezési szerződése értelmében, — az úgynevezett közös hadsereg magyarországi részének magyar nyelvezetűnek kellene lenni; tekintetbe véve, hogy Magyarország önálló, állami önállóságának fentartására és megvédelmezésére maga szolgáltatja a magyar országgyűlés által koronként kellő számban megszavazott katonai jutalékot s ezen hadsereg fentartási költségeit; s végre tekintetbe véve, hogy az 1868-iki egyezményben önálló, s magyar hadseregről van szó, ennélfogva az önálló magyar hadsereget felállítani, erre a korona jóváhagyását is megnyerni s ezáltal a magyar nemzet megnyugtatását kieszközölni méltóztassék. Tisztelettel maradván a mélyen tisztelt Képviselőháznak Kelt Nagy-Alásonyban, 1903. évi márczius 22-én. SzalóUy Géza és 111 társa. a népgyűlés elnöhe 221-ik melléklet a 298. számú irományhoz. 8.994. ikt. sz.: Székely-Udvarhely polgársága. Mélyen tisztelt Képviselőház! Az ország délkeleti részéről a magyarság legszélső, de egyszersmind legmegbízhatóbb őrszemei emelik fel panaszos szavukat a népképviselethez. Nem kértünk eddig, bár lett volna okunk, nem zúgolódtunk, bár sorsunk mindig mostoha volt s a tengernyi baj és nyomorúság áradatában sokszor bizony majd hogy el nem merültünk. Nem zúgolódtunk mostoha sorsunk ellen, mert hittünk a magyar nemzetre mosolygó szebb jövőben, bíztunk a nemzet vezetőinek a nemzeti jogok megvédésére való bátorságában, kitartásában és erélyében. Most azonban fájó szívvel látjuk, hogy hazánk egén, mely eddig sem volt a legfényesebb, vészes felhők kezdenek torlódni. Mélységes aggodalom fogja el szivünket, midőn hazánk jövendő sorsára gondolunk, és aggodalmunknak oka, — megvalljuk őszintén, — a katonaság békelétszámának fölemeléséről szóló törvényjavaslat. Most, midőn minden iparág pang az országban, midőn a földmíves nem képes földjéből annyi jövedelmet kisajtolni, a mennyi adóra és családja eltartására szükséges, midőn a kereskedelmi forgalomról csak egy-egy országos hírű bukás alkalmával lehet tudomást venni, midőn a tudományos életpálya is alig biztosítja a megélhetést, a nemzet ujabb megterhelésére gondolni, tőle ujabb vér- és pénzáldozatot követelni, egyenlő az ország anyagi és erkölcsi teljes tönkretételével. Mi szívesen viseljük a közterheket, szívesen áldozzuk vérünket és vagyonunkat a hazáért, mikor annak szüksége van rá, hiszen megmutattuk ezt a múltban elégszer. De mikor nem a haza, hanem idegen érdekek, a nagyhatalmiság hiú ábrándja követelnek tőlünk olyan áldozatokat, melyek megadása létünk alapjait