Képviselőházi irományok, 1910. XIV. kötet • 285-298., XLVII-LXVI. sz.

Irományszámok - 1901-298. Sorozata azon feliratok és kérvényeknek, melyek „az 1889. évi VI. törvényczikk 14. §-ának módositásáról, illetve a közös hadsereg és a honvédség ujonczlétszámának megállapításáról” szóló 199. sz. törvényjavaslat ellen, valamint „az 1903. évben kiállítandó ujonczok megajánlásáról és póttartalékosoknak a közös hadsereg és - haditengerészet békelétszámának kiegészítése végett kivételesen leendő igénybevételéről" szóló 200. sz. törvényjavaslat ellen a képviselőházhoz benyujtattak

298. szám. 369 115-ik melléklet a 298. számú irományhoz. 7.788. ikt. sz.: A tápéi választókerület polgársága népgyülése. Mélyen tisztelt Képviselőház! Az egész ország megmozdult, hogy felemelje tiltakozó szavát a katonai javaslatok ellen. A tápéi választókerület községeinek lakossága, Pusztaszer népe is ugyanezt teszi. Ezt a tiltakozást nem csupán jognak, hanem hazafias kötelességünknek is tekintjük, a melylyel nemcsak magunknak, hanem annak a jövő nemzedéknek is tartozunk, a mely viselni fogja a mostani kormány ós parlamenti többség által elvállalt kötelezettségek és a folyton szaporodó államadósságoknak már most is elviselhetetlen, de később mindegyre fokozódó terheit. Ez a tiltakozás nem azért történik, hogy pusztában kiáltó szó maradjon, azért sem, hogy a nemzet közvéleményét kifejező felirataink a t. Képviselőház irattárába helyeztessenek és a feledés homályával boríttassanak el, bizonyságául azon szomorú valóságnak, hogy Magyarországon a törvény alapja nem a közszükséglet, a közóhaj, a népakarat kielégítése, hanem az idegen uralom: Ausztria és a bécsi udvar érdekeinek vak szolgálata; a mi tiltakozásunk czélja a tiszta lelkiismeret fölgerjesztése ott, a hol az szunynyadóban van, a pártkötelék, a meghunyászkodás és az örökös megalkuvás kárhozatos békóiban. Hajdan a törvényhatóságok tiltakozó szavának volt foganatja, mert a nemzetre káros és sérelmes parancsokat és rendeleteket nem hajtották végre. Akkor pedig még az alkotmányosság kellékeivel sem rendelkeztünk teljesen. Ma pedig az a helyzet, hogy az alkotmányos többség az egész nemzet tiltakozása ellenére törvényerőre emel mindent, a mit Bécsben kivannak. Az egész ország tele van panaszszal, A földbirtokos, iparos, kereskedő és munkásosztály mellé állott a hivatalnok-osztály is. A népesség ugyan szaporodott, de nem tud megélni a hazai földön, kénytelen kivándorolni. Az adó az alsóbb nóposztályra elviselhetlen. Az élelmiszerek drágák. A középosztály pusztulásnak indult, a kis-birtokos eladósodva van, az ipar és kereskedelem pang. De nemcsak gazdasági téren merültek ki erőforrásaink, hanem politikai téren is lépésről-lépésre veszítjük a tért. Rohamosan haladunk — a katonai egyeduralom felé. Hazánkat századokon keresztül nem sikerült elosztrákosítani. A nemzeti erő és öntudat tiltakozott mindig az ilyen alattomos törekvések ellen, — de azért a törekvés nem szűnt meg soha. — Elhallgatott, ha a vészfellegek tornyosultak, mert másként a pénz- és véráldozatot nem kapta volna meg a nemzettől, de föltámadt mindig, a mikor külellenség nem fenyegette a bécsi udvar uralmát. Pedig ez a törekvés a Habsburg-dinasztia hatalmának legnagyobb gyöngesége, mert útját állja annak, hogy a trón legbiztosabb támasza: a magyar nemzeti erő teljesen kifejlődhessen. A nemzeti törekvések következetes elnyomását látjuk a tárgyalás alatt levő katonai törvényjavaslatok szellemében is. A mai sanyarú viszonyok mellett több katonát és ezzel természetes kapcsolatban nagyobb anyagi áldozatot követelnek a magyar nemzettől. Miért kell a katonaságot szaporítani, mikor békés időket élünk? A fegyveres béke felemészti azon vagyoni erőket, a melyekre háborús időben volna szükség. Válságos időkben Képvh. iromány. 1901—1906. XXI. kötet. 47