Képviselőházi irományok, 1901. VII. kötet • 178-273. sz.

Irományszámok - 1901-200. Törvényjavaslat, az 1903. évben kiállítandó ujonczok megajánásáról és póttartalékosoknak a közös hadsereg és haditengerészet békelétszámának kiegészítése végett kivételesen leendő igénybevételéről

200. szám. 319 póthitelekként feltételesen azzal a fentartással állapította meg, hogy a közös hadiigy­minister által kilátásba vett újjászervezésekkel járó létszámkiegészítés a szükséges törvényhozási intézkedésekkel biztosítva lesz. A közös hadseregbeli létszám kiegészítésére vonatkozó felhatalmazás a jelen törvényben kéretik ki, szükséges tehát az iránt is intézkedni, hogy az említett kiegészítésből kifolyólag az 1902. évben felmerülő kiadások fedezésére is az alkot­mányos felhatalmazás kieszközöltessék. A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságok IV. szánra hatá­rozatában az új tábori és hegyi ágyú rendszeresítésével, valamint a tábori taraczk­ütegosztályok felállításával és a hegyi tüzérség újjászervezésével a közös hadsereg 1902. évi rendes szükségleténél felmerülő kiadások összesen 1,067.000 K-val, a cs. és kir. matrózhadtest tényleges békelétszámának kiegészítése által a haditengerészet 1902. évi rendes szük­ségleténél előidézett kiadások 156.090 K-val állapíttattak meg s ez összegek erejéig az 1902. évi elő­irányzathoz póthitel engedélyeztetett. Az összesen ... 1,223.090 K-t tevő összegből a magyar korona országaira eső 2°/ 0 tesz 24.461 K 80 f az ennek levonása után fenmaradó 1,198.628 K 20 fillér­ből a magyar korona országai által az 1902. évre megálla­pított 33 3 / 49 0 /o-os hozzájárulási arány szerint fedezendő ... 396.281 K 16 f. Együtt tehát ... 420.742 K 96 f. Az V. számú határozat szerint ugyanazon okoknál fogva, melyek a közös hadsereg rendes kiadásainál felmerülő póthitelt előidézik, a Boszniában, Herczego­vinában és a Lim területén lévő parancsnokságok, csapatok és intézetek 1902. évi rendkívüli szükségletéhez póthitelként 105.000 K engedélyeztetett. Ennek az összegnek a magyar korona országaira eső 2°/ 0-a tesz 2.100 K. az ennek levonása után fenmaradó 102.900 K-ból a magyar korona országai által az 1902. évre megállapított 33 s /4 9 °/ 0-os hozzájárulási arány szerint fedezendő 34.020 K Együtt tehát 36.120 K. A fenti részletezések szerint 1902. évi póthitelekkónt a magyar korona országai által fedezendő 420.742 korona 96 fillér és 36.120 korona vagyis a törvényjavaslat 4. §-ában kitett összegek, melyeknek a pénztári készletekből való fedezhetésére, valamint a kiadások természetéhez képest 420.742 korona 96 fillérnek rendes, 36.120 K-nak pedig rendkívüli kiadásként való elszámolására hatalmaztatnék fel a pénzügyminister. Az előadottak után kérem tehát az országgyűlést, hogy ezen törvényjavaslatot alkotmányos tárgyalás alá venni és elfogadni méltóztassék. Budapesten, 1902. évi november hó 6-án. Bea d j a : Báró Fejér váry Géza s. k., magyar királyi honvédelmi minister.

Next

/
Thumbnails
Contents