Képviselőházi irományok, 1901. VII. kötet • 178-273. sz.
Irományszámok - 1901-195. Törvényjavaslat, a kivándorlás szabályozásáról
195. szám. 283 dorlási ügynökökkel szemben való védekezés sikere érdekében van szükség; mert mig az ország területén felbukkanó titkos ügynökök üzelmeit módunkban lesz megakadályozni és megtorolni, a külföldi vállalkozókat ós ügynököket az állam büntető keze el nem érvén, azoknak káros működése csak úgy lesz meghiúsítható, ha azt az utat, melyen át e működésüket folytatják, teljesen elvágjuk. Ez pedig csak úgj történhetik, ha a hatóságok az ily postaküldeményeket vagy még a postán, vagy azoknak kézbesítése után nyomban lefoglalják. Jelenleg érvényben levő jogszabályaink értelmében a nyomtatványok csak a sajtóbiróság, sürgős esetekben azonban a járásbíróság, esetleg a rendőri hatóság által is lefoglalhatok. Elvileg tehát szintén el van ismerve a rendőrhatóságnak ez a joga, bár csak sürgős esetekre szorítva. Minthogy azonban az ily csábító hirdetményeknek tapasztalás szerint gyakran gyors hatása van a lakosság elhatározására, a rendes bírósági eljárás pedig hosszadalmasabb, közérdekből felette kívánatos, hogy a szóban forgó hirdetmények a közigazgatási, rendőri hatóságok által is, még mielőtt eltérj esztethetnónek, lefoglaltassanak. Ha már az állam a kivándorlókat szándékuk kivitelében — a kivételektől eltekintve — nem akadályozhatja, és azt, bármennyire hátrányosnak mutatkozik is az az állami érdekekre, tűrni kénytelen; a kivándorlásnak mesterséges szítását azonban úgj a saját, mint az állampolgárok érdekében meg nem tűrheti. Ezért a 46. §. a kivándorlásra, nyilvánosan szóval vagy sajtó utján való buzdítást, izgatást mint kihágást büntetni rendeli. Minthogy továbbá a külföldi hajózási vállalatok és ügynökeik többnyire képekkel illusztrált s leginkább a nép körében elterjedt hírlapokban és naptárakban sűrűn közölt hirdetményei, habár nem is tartalmaznak egyenes csábítást, mégis — mint ezt a tapasztalat mutatja — nagyon alkalmasak arra, hogy a lakosság nagy rétegeiben a kivándorlásra való kedvet fölkeltsék ós óleszszék, mi a könnyelmű kivándorlók számát csak fokozza; szükségesnek látszik, hogy a kivándorlási kedvnek még ily módon való fokozása is lehetőleg meggátoltassák, másrészt pedig az engedólylyel nem bíró vállalkozók és ügynökök működése és az engedélyivel birokkal szemben kifejthető versenye megbónittassók. Ezért a 47. §. pénzbüntetés terhe alatt megtiltja az engedólylyel nem biró vállalkozók és ügynökeik bármily hirdetményeinek sajtó utján való közlését. Az itt megállapított kihágások rendőri szabályok megszegését képezvén, az azok felett való bíráskodás legczélszerűbben az ezen szabályok megtartása felett őrködő közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalandók, mely hatóságok az 1901 : XX. t.-czikk II. fejezetében megállapított általános szabályoknak megfelelően vannak kijelölve. Kivételt képeznek a sajtó utján elkövetett kihágások, mert ezekre nézve a hatáskört az 1897. évi XXXIV. t.-cz. 15. §-ának II. pontja állapítja meg. A kivándorlottak támogatására irányuló, és a 34. §. indokolásánál részletezett, kiterjedt tevékenység tetemesb költségeket fog igényelni, mely czélra, kivált kezdetben, a kivándorlási alap egyéb jövedelmei koránt sem lesznek elégségesek, miért is az állam hozzájárulása nem nélkülözhető. Minthogy pedig a folyó évi költségvetés az országgyűlésnek már előterjesztetett, e czélra a 49. §. az 1903. évre pótlólag 80.000 korona összeget vesz fel. Magától értetődik, hogy a törvény meghozatala után az e czimen szükséglendő összeg a rendes költségelőirányzatba lesz évről-évre beállítandó. E javaslat törvényerőre emelkedése esetében a benne szabályozott ügyekre vonatkozó korábbi eltérő törvény, nevezetesen az 1881 : XXXVIII. t.-czikk, vala36*