Képviselőházi irományok, 1901. VII. kötet • 178-273. sz.

Irományszámok - 1901-195. Törvényjavaslat, a kivándorlás szabályozásáról

270 195. szám. tűrve volt, a mi azt eredményezte, hogy a kivándorlók magukat szökevényeknek tekintették és ennek legelső folyománya az volt, hogy a kivándorlók a kivándor­lási szándék nyilvánításától kezdve egész megérkezésük helyéig közprédái voltak azoknak a mindenféle ügynököknek, csalóknak és kizsákmányolóknak, a kik őket az egész utón végig zsarolták. Ezen kivül a mi kivándoroltjaink még az idegen­ben sem részesülnek oly támogatásban és segélyezésben, mint legtöbb állam alatt­valói, a kiknek megvannak a maguk intézményei, jótékony egyesületei stb., a melyek őket oltalmukba veszik, s támogatásban részesítik, nem is szólva arról, hogy a többi államoknak megvan az a szerencsés helyzetük is, hogy gyarmataik lévén, az oda kivándoroltak nem veszítik el nemzetiségüket. Nekünk azonban olyan intézményeink, közművelődési ós társadalmi egyesületeink kellő számban nincsenek, a melyek a mieinket összetartanák, támogatnák, gyámolítanák és ben­nük a haza eszméjét, szeretetét továbbra is fentartanák. A nyugot-európai államok, hol a kivándorlás már régi idők óta, hol kisebb, hol nagyobb mérvben tart, ezt a kérdést már szintén törvényesen rendezték. Az ujabb időben ez ügyben keletkezett törvények közül főleg három érdemel ügyeimet, úgy kiválóságuknál, mint lehetőleg az egész anyagot felölelő terjedel­müknél fogva. Ezek az 1888. évi svájczi, az 1897. évi német birodalmi, ós az 1901. évi olasz törvények. Ezeknek főbb elvei a következőkben foglalhatók össze: a kivándorlás szabadságának kifejezett, vagy hallgatólagos fentartása mellett bizonyos szabatosan meghatározott korlátozásokat állítanak fel; a kivándorlás közvetítésével való foglalkozást hatósági engedélyhez kötik, mely csak teljes megbízhatóságot nyújtó egyéneknek, illetve társulatoknak, és csak bizonyos nagyobb összegű óvadék letétele után adatik meg; a kivándorlás közvetítésével foglalkozók ügyvitele szigorú hatósági ellenőrzés alá vettetik, mulasztásaikért büntettetnek; kötelezettségeik a kivándorlókkal sza­batosan körüliratnak, s azok teljesítését biztosító rendelkezések tétetnek; a hajón való szállítás biztossága, a kivándorlók ellátása és egészségének meg­óvása érdekében a törvényben nyert felhatalmazás folytán kiadott részletes rendeletek ós utasítások intézkedtek; a központi hatóság (külügyminister, illetve birodalmi kanczellár) mellé mint véleményező testület, kivándorlási tanács szerveztetett; a kivándorlási ügy ellenőrzésere és felügyeletére külön orgánumok, biztosok, felügyelők alkalmaztatnak. A svájczi és az olasz törvény, továbbá a kivándorlóknak az általuk új lak­helyül kiszemelt külföldi állam összes őket érdeklő viszonyairól megbízható fel­világosítások adása, a kivándorlóknak esetleges panaszainak gyors orvoslása, azok­nak a külföldön való támogatása és útbaigazítása iránt is intézkednek, s az olasz törvény a szállítók és" ügynökök közt egyrészt s a kivándorlók közt más­részt felmerülhető vitás kérdések eldöntésére külön bíróságot állít fel. Végül az olasz törvény még külön is könnyítő rendelkezéseket tartalmaz a kivándorlóttak hadkötelezettségének teljesítése tekintetében. A külföldi törvényekben foglalt s a gyakorlatban is helyeseknek bizonyult rendelkezéseket bizonyára mi is hasznunkra fordíthatjuk; e mellett azonban kiváló súlyt kell fektetnünk azokra a követelményekre, melyeket a szóban forgó ügy szabályozásánál sajátos hazai viszonyaink szabnak meg. A törvényes intézkedéseknek abból az alapelvből kell kiindulni, hogy bár a kivándorlás az országra fölötte káros, azzal, mint olyan ténynyel kell számolni, melyet teljesen megszüntetni, illetve elnyomni törvénynyel már csak azért sem lehet, mert nincs reá eszközünk s mert ez a szabad költözködés és önrendelkezés jogával ellenkeznék.

Next

/
Thumbnails
Contents