Képviselőházi irományok, 1901. VI. kötet • 149-177., XXVI-XLVI. sz.

Irományszámok - 1901-153. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése, az országgyüléshez, a sziszek-caprag vrginmosti helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

48 153. szám. anyagárkok és egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, a hol az lehetségesnek és szükségesnek fog találtatni, megfelelő mérvben és módon viztelenítendők lesz­nek, — olyképen azonban, hogy a vizlevezetés módja és a folytonosságának biztosí­tására előállítandó munkák és művek által káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0"8 méter szóles padka hagyandó, és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátítási védszalagnak is. Szálas- vagy csemete-erdőket átmetsző vagy érintő pályarészek mentén azon védszalagok, a melyeken biztonsági tekintetekből az erdő kiirtandó, a m. kir. államvasutaknál érvényben álló elhatárolási szabályzatban előirt szélességben bevál­tandók, illetve kisajátítandók és mint pályatulajdon elhatárolandók. Ezen bevál­tás, illetve kisajátítás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védsza­lagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállított és a központi telekkönyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok sze­reztetnek be, a melyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetve be nem fásítása örök időkre biztosíttatik. Csuszamlások vagy más természetű deformatiók meggátlása, illetve elhárítása és megszüntetése czéljából ugy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintéz­kedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biztosítási munkák alkalmazandók. Előreláthatólag csuszamlásra hajlandó hegyoldalokon a szükséges vizmen­tesítések s egyéb védő-intézkedések még a földmunkák megkezdése, illetve általában a hegyoldal egyensúlyának megbolygatása előtt hajtandók végre. — Ár-, illetve bel­vizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 0'8o méterrel a legmagasabb ár-, illetve belvizállás felett lesz tartandó és ugy ilyen helyeken, valamint általában mindenütt ott, a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva meg­követelik, a pályatest és tartozékainak lejtői a szükséghez képest megállapítandó, illetve elrendelendő módon és kiterjedésben biztosítandók. A hó- vagy futóhomok befúvásnak különösen és nagyobb mértékben kitett vonalrészeken a befúvás meggátlására szükségeseknek mutatkozó munkák és egyéb védő intézkedések a pálya építése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál, esetleg pedig a műszaki pótfelülvizsgálat, vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fognak megállapíttatni és az építési tőke terhére elrendeltetni. A műtárgyak hordszerkezeteinek alsó éle és a legnagyobb ár- illetve belvizek szine között — az érintett vízfolyások vagy belvizek természetéhez és fontosságá­hoz, valamint a külömböző műtárgyak nagyságához és a még egyébként figye­lembe jövő viszonyokhoz és körülményekhez képest —• átereszeknél és kisebb hidaknál O's—l'o méter, nagyobb hidaknál pedig legalább To méter nyilt magas­ság maradjon. Mindazon helyeken, hol a pálya folyókat, patakokat vagy egyéb vízfolyáso­kat megközelít, a partok leválás és kimosás ellen kellően biztosítandók. Folyók, patakok és egyéb vízfolyásoknak az áthidalásokhoz csatlakozó, vala­mint a vasút által megközelített egyéb részei is — a vizlefolyási és helyi viszo­nyok, nemkülönben a biztonsági követelmények figyelembevételével megállapítandó szükséghez képest — a pálya egyik vagy másik, esetleg mind a két oldalán meg­felelő hosszban, irányban és módon szabályozandók, valamint a szükséges biztosí­tási és védművekkel látandók el. Egyben megállapíttatik, hogy mindazon esetekben, a midőn a pályatengelyre merőlegesen álló műtárgyaknak előállítása csak az áthida­landó vízfolyások vagy utak oly mérvű és irányú áthelyezésével, illetve szabályo­zásával volna lehetséges, mely a vízlefolyásra, illetve közlekedésre, vagy más tekin­tetben zavarólag és károsan hathatna, általában pedig sérelmekre szolgáltathatna

Next

/
Thumbnails
Contents