Képviselőházi irományok, 1901. V. kötet • 107-148. sz.

Irományszámok - 1901-147. Törvényjavaslat, a gazdasági munkás- és cselédsegélypénztárról szóló 1900:XVI. t.-cz. kiegészitéséről

147. szám. 373 tátik meg a segély. A javaslat szerint a negyedik csoportbeli segélyre bárki biztosíthatja önmagát, vagy más valakit. Annak szükségét, miszerint meg kell engedni, hogy bárki önmagának biztosítsa bizonyos életkor elérésére a segélyt, nem kell indokolni, elég, ha arra mutatok rá, hogy nagyon sok fiatal gazdasági gyermekcselód van, a ki katonáskodása vagy házassága idejére a különböző egyesületeknél ma is biztosítja magát, saját keresményéből fizetvén a tagsági díjakat. A tőkebiztosításnál bátran meg lehet engedni, hogy bárki más javára is szóljon a biztosítás, mert az, hogy a biztosított bekövetkezett halála semmi előnyt nem nyújt a biztosítónak, önként érthetőleg kizárja a visszaéléseket. Másfelől meg igen kívánatos megengedni azt, hogy más javára is biztosítható legyen a segély, mert az anya gyermekeit, a rokonok a rokont, a gazda a jó cselédet csak ilyen módon biztosíthatja. Az igaz, hogy ilyen esetekben maga a gyermek, a rokon, a cseléd lehetne tagul felvehető és azt kellene ilyenül tekinteni. Azt azonban, hogy kiskorúak legyenek nagyobb tömegben a tagok között, lehetőleg kerülendőnek vélem és épen ezért, miután valószínűbb, hogy az apa és a gazda lesz a befizető, azt javaslom, hogy a befizető tekintessék mindig tagnak. Az intézmény szervezésénél ugyanis, a mint már több ízben hangsúlyoztam, az anyagi segélyezésen felül társadalom-politikai czélokat is szolgálnunk kell és ezt csak úgy tehetjük, ha lehetőleg a felnőtt embereket vonjuk be az intézmény keretébe. Ezenfelül a javasolt mód elfogadását indokolj körülmény is, hogy ha a családfőt veszszük be tagnak, védjük a családi élet bensőségét, és nem is segítünk azt megbontani, a mi mindenesetre bekövetkeznék akkor, ha nem a befizetőt tekintenők tagnak. A 14. §. a negyedik csoportbeli rendes tagok tagsági díját állapítja meg, a mire nézve megjegyzem, hogy a heti tiz fillér olyan összeg, a melyet minden különös megerőltetés nélkül akármelyik gazdálkodással foglalkozó földmíves ember megbir. A 15. §. a negyedik csoportbeli tagok segélyezését állapítja meg. A tételek mathematikai számítások alapján vannak megállapítva. A fizetési időtartam megállapításából kitetszik, hogy ki-ki bármily életkor elérésére biztosíthatja magát s hogy azt akár a gyermek házassága, akár katonáskodása, akár a katonaságtól való hazatérése idejére lehet biztosítani. Például ha egy öt esztendős leánygyermeknek az apa kiházasítási segélyt akar biztosítani 18 éves korára, tizenhárom éven át kell hetenként tiz fillért fizetnie s akkor gyermeke 90 korona segélyt kap, vagy ha az apa újszülött fiának 21 éves korára akar segélyt biztosítani, 21 évig kell a díjakat fizetnie, s akkor fia 175 korona segélyt kap. A mennyiben a segélyek többszörös biztosítása is meg van engedve, ki-ki megtalálhatja a neki legalkalmasabb módot a biztosításra. Megjegyzem, hogy a biztosításnak ez a módja a gazdasági cselédbidosításra is alkalmas s a 20. §. rendelkezései úgy erre a csoportra, mint a harmadik csoportra is alkalmazhatók. A 16. §. a felől intézkedik, hogy kinek a kezéhez fizet a pénztár, a mely intézkedésre azért van szükség, hogy ha a befizető s a biztosított között vita merülne fel, a pénztár tudja magát mihez tartani. A 17. §. a befizetett tagsági díjak visszatérítésének kötelességét állapítja meg arra az esetre, ha a tag idő előtt meghal. Méltányos rendelkezés, mely bizonyára hozzá fog járulni ahhoz, hogy befizetéseik koczkáztatása nélkül mentől többen igénybe vegyék a pénztár működését. A 18. §. arra az esetre intézkedik, ha a befizető hal meg. Ilyen esetben bárki folytathatja a befizetést. Ez a rendelkezés is önmagában hordja indokát, mert igazán semmi értelme se volna, ha ilyen esetben elesnék a biztosított