Képviselőházi irományok, 1901. V. kötet • 107-148. sz.
Irományszámok - 1901-147. Törvényjavaslat, a gazdasági munkás- és cselédsegélypénztárról szóló 1900:XVI. t.-cz. kiegészitéséről
147. szám. 371 A kettő között a különbséget az évi díj s a segélyek nagysága szabja meg. Mind a két csoportbeli rendes tagoknak a következő esetekben van segélyre igénye: a) baleset, b) baleset miatti rokkantság, c) baleset miatti halál, d) bármely okból bekövetkezett rokkantság, e) a 65-ik életév elérése, f) halál esetében. Valamennyi segély közül népünk a halál esetére szóló segélyt méltányolja legjobban. Elég e tekintetben a temetkezési egyesületek számára utalnom. A rendes tagok halálesetére való segélyét az 1900 : XVI. t.-cz. 20. §-a önként érthetőleg nem szabhatja meg oly magas összegben, mintha ezenfelül semmiféle egyéb segélyt nem kellene adnia. A legmagasabb halál esetére való segély, — a baleset miatti haláltól eltekintve, *— heti 20 filléres befizetéssel szemben, 270 korona. Ez is csak 15 évi tagság után jár. Ily helyzetben nyilvánvaló tehát, hogy egyre élénkebben nyilvánult az az óhajtás, hogy a pénztár minden más egyéb segélyre való igénynyujtás nélkül a lehető legcsekélyebb díjjal szemben csak halálesetre is fogadjon el biztosítást s ezenfelül vegye ügykörébe a tőkebiztosítás dolgát is. Minthogy felfogásom szerint hiba volna népünk ily irányú óhajtásai elől elzárkózni, csak azért, mert talán a külföldön ilyen intézmény nincsen, javaslatomban mind a kétféle biztosítást lehetővé óhajtom tenni annyival inkább is, mert az a meggyőződésem, hogy szocziálpolitikai eredményeket csak olyan intézményekkel lehet elérni, melyek megfelelnek az érdekeltek okos óhajtásainak és melyek mintáját nem máshol, hanem a földmívesek egyszerű, kezdetleges, de józanon kieszelt apró társulásaiban találjuk fel. Ezért javaslom tehát, hogy a pénztári tagoknak még két csoportját szervezzük: az egyik lesz a temetkezési segélyre igényt tartók, a másik a bizonyos időre tőkét biztosítók csoportja. A temetkezési segélyre nézve két megjegyzést kell tennem. Az egyik az, hogy ezt a kifejezést a javaslat szövegében miért nem használom, holott a segélyt országszerte ígj nevezik? Szándékosan kerültem ennek a kifejezésnek használását azért, mert nem tartom kívánatosnak, hogy a hátramaradt családnak szóló segélyt maga a törvény temetkezési segélynek minősítse, mert ha azt tenné, még nehezebb volna kiirtani azt a ferde szokást, mely nem egy helyen a temetkezés pompájával a hátramaradt családot igazán koldussá teszi. Ezeket a szokásokat semmiféle törvénynyel se lehet kiirtani, ez a javaslat se fog magában az ellen eredményeket felmutatni. De ha magában a törvényben is temetkezési segélynek neveznők a hátramaradt családnak szánt segélyt: szinte szentesítenők azokat a szokásokat, melyek megerősítése épen nem lehet a törvényhozó szándéka. A másik kérdés, a mit itt tisztáznom kell, az, hogy vájjon a segély-biztosításnak ez a módja nem fog-e ingert adni a biztosítottak elleni bűncselekményekre ? E részben azt hiszem, hogy megnyugvást nyújthat az a körülmény, hogy a pénztár e segélyt csak a családnak fizeti ós soha senki másnak (1900 : XVI. törvényczikk 10. §.), ígj tehát azok a visszaélések, a melyek előfordultak régebben egyes temetkezési társulatoknál olyan esetekben, a mikor idegen emberek maguknak biztosíthattak segélyt más valakinek halála esetére, a pénztár működésénél ki vannak zárva. A család körében elkövethető bűncselekményekre pedig nem fog az intézmény ingert adni azért, mert a pénztár ilyen esetben nem fogja kifizetni a segélyt, miután bűncselekmény révén senki se szerezhet a pénztárral szemben jogokat. A tőke-biztosításra nézve ki kell emelnem, hogy az nemcsak kiházasítási 47*
