Képviselőházi irományok, 1896. XXXVI. kötet • 1040-1056., CCCLXXIII-CCCLXXXIII. sz.
Irományszámok - 1896-1049. Törvényjavaslat a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről
1049. szám. 209 i) A tapasztalás azt mutatja, hogy a törvényhatóságok központi hivatalainál, a főszolgabíróknál, sőt a községi (kör-) jegyzőknél is az ügyszámok évről-évre rohamosan szaporodnak. Ez a szaporodás részben teljesen indokolt és arányban áll azokkal a felszaporodott teendőkkel, melyek a politikai és közgazdasági élet fejlődése s az ennek szabályozására alkotott új törvények végrehajtása folytán a közigazgatásra napról-napra fokozódva hárulnak. Azonban közelebbről vizsgálva a dolgot, ezen ügyszámszaporodás okai között igen gyakran szerepel az is, hogy egyes hatóságok — majd túlbuzgóságból, majd téves felfogásból, majd nagyobb tevékenység feltüntethetése végett — igen sok alárendelt jelentőségű darabnak külön beiktatása által az ügyszámokat szinte mesterségesen szaporitják. Egyes törvényhatóságok külön beiktatják a naponkint oda érkező Budapesti Közlönyt, a Rendőri Közlönyt, Pénzügyi Közlönyt stb. Sőt van rá eset, hogy a Rendöú Közlönynek nem is egy, hanem annyi ügyszámot adtak, a hány körözvény benne volt, tehát évente 8000— 10.000 ügyszámot. Ez az ügyszámszaporitás, — melynél a hirdetmények, árjegyzékek, kereskedői körlevelek gyászjelentések stb. külön beiktatása is közrejátszik, — távolról sem oly jelentéktelen dolog, mint az az első tekintetre látszik. Nemcsak az iktatónak kell minden egyes ügyszámért néhány sorral többet irnia, de a már egyszer iktatott ügyiratot kezelni kell és annak, — ha még oly jelentéktelen is, — át kell mennie az elintézés és kezelés minden külön mozzanatán. Ez a jelentéktelennek látszó kis dolog tehát a kezelés hosszú utain megtízszereződvén, nemcsak az ügyszámokat szaporitja, de egészen indokolatlanul és czéltalanul szaporitja az előadóknak és még fokozottabb mértékben a kezelőknek teendőit. Ha az egy ügydarabbal kapcsolatos összes kezelési teendők elvégzésére csak tiz perczet számítunk, akkor ezer ügydarab kezelése — az érdemleges elintézésen kívül — 28 munkanapot vesz igénybe. Ez a számadatokkal megvilágított példa egymagában is eléggé bizonyítja az ügyszámok kevesbitésére irányuló törekvésnek nemcsak jogosultságát, hanem egyúttal kötelességszerüségét is. Beható tanulmányozás alapján tehát meg fogom állapítani az ügyiratok azon n emeit és osztályait, melyeknél az iktatás egészen elmellőzhető és azokat, melyeknél bizonyos egyszerűsítések és összevonások alkalmazhatók. Ezzel a kérdéssel összefügg — az iktató, mutató, stb. könyvek lehető egységesítésén kivül — a jelenlegi iktatási rendszernek ugyancsak az ügyviteli szabályzat keretében megoldandó egyszerűsítése akként, hogy — a mennyiben ez a felügyelet és az ügykezelési rend sérelme nélkül megtörténhetik, — bizonyos nemű ügyiratok ugyanazon számhoz vétessenek (ad numerum rendszer). Jc) A kezelési egyszerűsítésekkel, különösen az irattári kezeléssel szoros k apcsolatban áll az iratok kiselejtezésének kérdése. A ma fennálló általános érvényű gyakorlat elég részletesen megállapítja ugyan a selejtezési eljárás módozatait, mivel azonban ez az eljárás igen hosszadalmas és aránylag elég költséges, és mivel a tőrvényhatóságok nincsenek kötelezve arra, hogy az iratokat bizonyos meghatározott időközönkint kiselejtezzék, azért a selejtezést rendszerint a lehetőség legvégső határáig elodázzák. Ennek a következménye azután az, hogy a rohamosan szaporodó iratok nagy tömege nemcsak a rendszeres kezelést, hanem még a megfelelő elhelyezést is gyakran lehetetlenné teszi. Így kerülnek azután az iratok az elhelyezésre egyáltalán nem alkalmas helyiségekbe, sőt padlásra és pinczébe is; igy gyűl Össze az értéktelen papíranyaggá vált iratok nagy halmaza s igy pusztul el a jelentéktelen iratokkal együtt sok fontos irat és megőrzésre érdemes okmány. Ezért a kibocsátandó ügyviteli szabályzatokban intézkedni szándékozom arról is, hogy KÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. XXXVI. KÖTET. 27
