Képviselőházi irományok, 1896. XXXVI. kötet • 1040-1056., CCCLXXIII-CCCLXXXIII. sz.
Irományszámok - 1896-1049. Törvényjavaslat a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről
178 1049. szám. menyeknek minden irányban való mérlegelésével nyernek eldöntést. Ezért bizonyos, hogy a csaknem minden igazgatási ágban előforduló s épen ezért igen változatos természetű, nem ritkán különös szakszempontok érvényesítését igénylő kihágási ügyek egy collegialis biróság keretében nagyobb valószínűséggel nyerhetnek helyes elbirálást. Az esetben végül, ha a kihágási ügyekben második fokon collegialis biróság jár el, a felebbvitelnek e téren is kívánatos korlátozása nagyobb mértékben s több megnyugvással történhetik, mintha mindkét alsó fokozatban egyéni biróság ítél. • E kétségkívül figyelemreméltó érvekkel szemben áll mindenekelőtt az, hogy a gyorsaságot, mely a kihágási ügyek intézésénél főfontosságú, egyéni biróság mellett sokkal nagyobb mértékben lehet elérni, mint azt egy collegialis biróság működése a legjobb esetben is biztosithatná. Nem hagyható figyelmen kivül továbbá, hogy az osztatlan jogi és erkölcsi felelősségen alapuló biztosíték teljesebb mértékben található fel az egyéni, mint a testületi eljárásban. Harmadik — s egyúttal döntő fontosságú — indokként szól az egyéni rendszer mellett az, hogy a jelenlegi közigazgatási szervezetben olyan testületi alakzat, melynek hatáskörébe az összes kihágási ügyekben való ítélkezést czélszerűen lehetne utalni, nem található. A közigazgatási bizottság plénumára nem bizható a kihágási biráskodás, mert ez a havonként egyszer összeülő, nagyszámú tagokból alakitott s ezért nehézkes mozgású bizottság ilynemű eljárásra egyáltalában nem alkalmas; a közigazgatási bizottság albizottságainak pedig egyike sem olyan összetételű, hogy valamennyi kihágási ügyet megnyugvással lehetne hozzáutalni. így tehát csak egy újonnan alakítandó másodfokú kihágási biróság felállításával lehetne a kérdést megoldani; e megoldás azonban ellentétben állana a törvényjavaslatnak azzal a — már feljebb kifejtett — alapelvével, mely azt kívánja, hogy új szervek alakítását mellőzve, a meglevő hatósági szervezet keretében keressük a megoldást. Ezen okok eredménye az, hogy a vármegyékre nézve a rendőri büntető biráskodás másodfokú gyakorlására illetékes hatóságként az alispánt vettem fel a törvényjavaslatba, ki e hatáskört a kihágási ügyek nagy részére, nevezetesen az összes általános rendőri kihágásokra vonatkozólag jelenleg is gyakorolja, s kinek e hatáskörrel általánosságban való felruházását az egyszerűsítésre vonatkozó törvényhatósági felterjesztések túlnyomó része is javasolja. A törvényhatósági városokban ellenben a collegialis bíráskodásra a városi tanács alakjában alkalmas szerv állván rendelkezésre, itt a városi tanácsot hozom másodfokú bíróságul javaslatba. Igaz, hogy ez némi ellentétet szül a vármegyei törvényhatóságokkal szemben, hol a másodfokú bíráskodást is egyéni fórum látja el; ez azonban nem szolgálhat okul arra, hogy a collegialis biráskodás elvét legalább a városi törvényhatóságokban, — melyeknek hatósági szervezete a vármegyeitől különben is lényegesen eltér — meg ne valósítsuk, annyival inkább, mert a városokban a kihágási ügyekben való Ítélkezés túlnyomó részben ma is a tanács hatáskörébe tartozik. Az összes kihágási ügyekben való harmadfokú bíráskodást a tőrvényjavaslat szerint az illető (belügyi, honvédelmi, földmivelésügyi és kereskedelemügyi) minister fogja gyakorolni. A kihágási fórumoknak a törvényjavaslatban tervezett rendezése, melynek okait és előnyeit a fentiekben vázoltam, természetesen nem lép fel azzal az igény nyel, hogy azokat a fontos és mélyreható elvi kérdéseket, melyek a kihágási biráskodás terén a hatáskör szempontjából felmerülhetnek, véglegesen rendezné. A mostani rendezésnek vezető gondolata — összhangban az egész törvényjavaslat czéljával — csak az egyszerűsítés lehetett; nagyobb elvi kérdések tisztázása és eldöntése semmiesetre sem illett volna bele e törvényjavaslatnak az egyszerűsítés czélja által szigorúan meghatározott kereteibe.
